Az Ermitázs alagsorában élő 50 macskára hagyta örökségét egy francia úr

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Oroszország leghíresebb és legnagyobb múzeumának alagsorában macskák élnek, ezt tudta az a francia úr is, aki végrendeletében úgy döntött, öröksége egy részét rájuk hagyja.

A múzeum szerint az alagsorban már az 1700-as évek közepe óta élnek macskák, hogy kiírtsák a patkányokat és egereket. Az állatok a második világháborúban kipusztultak, de aztán újra macskákat költöztettek az alagsorba és a múzeum udvarába. A turisták csak évente egyszer találkozhatnak velük, az erre kitalált macska napon.

A múzeum igazgatója nyilatkozatában azt mondta, a meg nem nevezett francia úrt annyira lenyűgözték a múzeumot karban tartó macskák, hogy egy kisebb összeget hagyott rájuk. Az nem derült ki, hogy pontosan mennyit kaptak a macskák, állítólag nem egy nagy összeg, arra viszont valószínűleg elég lesz, hogy egy kicsit rendbehozzák belőle az alagsort, ahol az állatok élnek.

(CNN)

2013-as indulásunk óta 2021 lesz a 444 történetének legfontosabb éve. Hamarosan teljesen megújulunk, és teszünk egy nagy lépést arra, amerre a világ legjobb újságjai haladnak. A minden eddiginél színvonalasabb, tartalmasabb cikkek, videók, podcastok felé, egy olyan üzleti modellben, ami hosszú távon is garantálhatja a függetlenségünket, és ezért rátok, az olvasóinkra támaszkodik.

Csak veletek szövetségben tudunk túlélni és erősödni, ezért hoztuk létre a Kört azok számára, akik szívesen csatlakoznának a 444 közösségéhez, és támogatnák a munkánkat. A technikai fejlesztés zajlik, a feladat nem kicsi, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy mihamarabb a végére érjünk. És közben olyan nagy dobásokra is van időnk, mint legújabb dokumentumfilmünk, A gyilkosok emlékműve.

Csatlakozz a 444 Körhöz, a független, minőségi sajtó támogatóinak közösségéhez!

Ha pedig már korábban csatlakoztál hozzánk, de úgy érzed, rászolgáltunk a további támogatásodra, itt tudsz segíteni.

Köszönjük!!444!!!