169 idős embert vertek át termékbemutatókon, 35 milliót kerestek vele

bűnügy
2020 december 10., 08:58

Összesen 35 millió forint kárt okoztak alig három hónap alatt annak a bűnszervezetnek a tagjai, akik idős emberek hiszékenységét kihasználva, egyébként gyógyító hatással nem rendelkező berendezéseket adtak el nekik drágán.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a 23 vádlott közül a vezetők cégeket vásároltak, aztán irodákat nyitottak Debrecenben és Nyíregyházán. Itt elsősorban időseknek hirdettek egészségügyi felmérést és termékbemutatót, ahol különböző gépek megvásárlását kínálták fel nekik.

Az irodákban megjelentek közül egy állapotfelmérés után mindenkivel közölték, hogy súlyos krónikus betegségeik vannak, amit meg tud gyógyítani a cégük által forgalmazott masszírozógép. Azt állították, hogy a gép eredeti ára 900 ezer forint, de azt jelentős kedvezménnyel, 450 ezer forintért oda tudják adni, ha azonnal aláírnak egy szerződést. Ezután az idős embereket autóval azonnal a bankba vagy lakásukra vittek, hogy ott készpénzt vehessenek fel. A gépek a valóságban nem rendelkeztek gyógyító hatással, a gépeket néhány tízezer forintért be lehetett szerezni a neten.

A vádlottak a bűncselekményeket szervezetten követték el, amihez egyrészt a vezetők által megszerzett gazdasági társaságok adták a keretet, másrészt a feladatokat egymás között megosztották: egyesek telefonon hívogatták a sértetteket, mások az állapotfelmérést végezték, további vádlottak az értékesítéssel és a sértettek szállításával foglalkoztak, illetve a szerződések megkötésére is szakosodott néhányuk.

Mindezt alig három hónap alatt, 2017 tavaszán követték el, összesen 35 millió forinttal károsítottak meg idős embereket. A vádlottak tagadnak, de az ügyészség indítványozta, hogy amennyiben beismerő vallomást tesznek, a bíróság a főszervezőket négy évre, a többieket pedig egytől három évig terjedő fegyházbüntetésre ítéli.