Kásler: A karácsony egy meghitt ünnep, nem kell plázákba járni

járvány
2020 december 11., 17:15

"A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy a legmagasabb fertőzöttségi szintet elértük, és várhatóan januárban csökken majd az aktív fertőzöttek száma," jelentette ki az az emberi erőforrások minisztere az InfoRádiónak. Arra a kérdésre, hogy milyen karácsonyi lazításokat lát reálisnak, Kásler Miklós úgy válaszolt, hogy

"december 24. a szenteste, a befele fordulásnak az ünnepe. (..) Számomra tehát a karácsony sosem azt jelentette, hogy plázákba kell járni, hogy tömegeket kell összehozni, enni-inni. A karácsony egy meghitt ünnep, ezt tudom ajánlani minden honfitársamnak."

De nem csak ezt, hanem a következő kérdést is megválaszolatlanul hagyta. Arra, hogy hogyan bírja az egészségügy a terhelést, azt felelte, hogy az ellátás felkészült a járvány tetőzésére, kapacitásokkal minden vonatkozásban bírja, majd hozzátette:

"a dolgozók hősiesen állnak helyt, és a hetek óta tartót terhelés őket is kimeríti, de ki fognak tartani, hiszen erre tettek esküt."

A vakcinahelyzetről szólva kijelentette, hogy Magyarország még nem szállt be egyetlen fázis-3 vizsgálatba sem, de minden fejlesztőcéggel tárgyalnak, hogy milyen formában vehetnének részt a kutatásban, akár a fázis-3 szakaszban is. Kiemelte, hogy

"nagyon közel van az az idő, amikor a klinikai vizsgálatokat, a cégek eddig eredményeit át tudjuk tekinteni, és akár a vakcinát is vizsgálhassuk. Meg tudjuk majd mondani, hogy minek mi az értéke."

A WHO irányelvei alapján rakták össze a magyar oltási tervet. Kásler szerint komoly adminisztrációval jár majd a vakcinálás, aminek egyik folyománya lehet

egy olyan "útlevél" kiadása, ami bizonyítja, hogy átesett valaki az oltáson. Az ilyen dokumentummal rendelkezőkre más szabályok vonatkozhatnak.