Új-Zéland betiltotta a christchurch-i terrorista kiáltványát
2019 március 24., 15:11
Mélyrepülés kamuprofilokkal az incelek és a neonácik világában
Kinek lenne kedve egy éven át olyan csoportokban, fórumokon tölteni az idejét, ahol a felhasználók nyilvánvalóan kamu történelmi „tényekről”, a fehér kereszténység felsőbbrendűségéről vagy a zsidók, feketék megerőszakolásáról vagy lemészárlásáról beszélgetnek? Sőt, ahol minderről viccesnek szánt mémeket osztanak meg?
Valószínűleg Talia Lavinnek, a Culture Warlords című könyv szerzőjének se volt, viszont szerette volna jobban megérteni ezeket az embereket, ezért különböző kamuprofilokkal az internet legrettenetesebb találkozóhelyein figyelte meg őket. A tapasztalataiból azt a következtetést vonta le, hogy azok, akik itt diskurálgatnak egymással, nem szörnyetegek, nem inhumánus lények, hanem nagyon is emberek. Gazdagok, szegények, vidékiek, nagyvárosiak, de emberek. És a legjobban épp ez bosszantotta fel.
A New Yorker korábbi szerzője és fact checkere erősen fixálódva van a szélsőjobbra, nyilván nem véletlenül. Lavin brooklyni zsidó, biszexuális, és szereti Twitteren osztani az észt. Kicsit túlsúlyos is, és saját bevallása szerint is alkalmas a külseje arra, hogy tökéletes célpontja legyen a legprimitívebb antiszemita megnyilvánulásoknak. Csupán néhány héttel azután, hogy csatlakozott Telegramon egy szélsőjobboldali csoporthoz, azt látta, hogy a tagok róla csevegnek, pontosabban arról, hogy „túl ronda ahhoz, hogy megerőszakolják”. Lavin könyvében nem csupán a tapasztalatait írja meg, hanem kontextusba helyezi mindazt, ami történik mostanában nemcsak ezeken a fórumokon, hanem az egész világon.
Az, hogy az internet remek keltetője lett a gyűlöletcsoportoknak, nem újdonság. Lavin azonban emlékeztet rá, hogy a szélsőjobboldaliak igazi early adopterek: a texasi Ku Klux Klannak például már 1984-ben volt egy kezdetleges weboldala, az Aryan Nations pedig már 1985-ben közzétette zsidó ellenségei nevét és címét az interneten. A közösségi oldalak csak ráerősítettek erre, és bár a Facebook és a Twitter ma már nagyjából korlátozza őket (szerintük ezzel megsértve alkotmányos jogaikat), a profit reményében újabb és újabb platformok születnek, ahol újraszerveződhetnek. Lavin olyan oldalakon, fórumokon, appokon épült be, melyek a legnépszerűbbek a gyűlöletbeszéd rajongói körében.
A szexi szőke vadász Iowából
Lavin egyik kamuprofilja Ashlynn volt: egy fehér, szőke, vidéki lány, aki egy olyan randioldalon keresett magának párt, amit a fehér felsőbbrendűség híveinek rakott össze valaki. A Whitedate.net szlogenje szerint a fehérek túlélése épp olyan fontos, mint a szibériai tigriseké, ugyanis félő, hogy a nagy keveredésben a fehér rassz végül teljesen eltűnik, ami nyilvánvalóan a civilizáció végét jelentené. Akik itt keresnek társat, abban hisznek, hogy a nő helye a konyhában van, és fontos, hogy felnézzen a férfira, aki biztonságot, védelmet nyújt neki. Ashlynn karakterét Lavin nagyon gondosan felépítette: egy csinos, törékeny Trump-szavazó, természetesen rajong a vadászatért. Még arra is ügyelt, hogy a neonácik által kedvelt, hiperbizarr számmisztikát is belevigye a buliba, és a felhasználónevébe belerakta ezt a számot: 1488. A 14 az amerikai fajvédő David Lane krédójára utal, melynek címe 14 szó, és amelyben arról ír, hogy biztosítanunk kell fennmaradásunkat és a fehér gyerekek jövőjét. A 88 a klasszikus heilhitlerezés - a H a nyolcadik betű az ábécében.
Lavint először meglepte, milyen kevéssé különbözik a neki üzenő férfiak stílusa azokétól, akikkel Tinderen csetelt, ahogy az is, hogy milyen sok európai férfi kezdett udvarolni neki.
Említ például egy svájci tanársegédet, aki arról panaszkodott neki, hogy túl sok fekete hallgató van az egyetemen.
Többségében azonban amerikai jelentkezők voltak, és hamar világossá vált, hogy hamis elképzelés, hogy csak a farmokon, hegyekben élő, szakállas, nagydarab, fegyverimádó férfiak hisznek a fehér felsőbbrendűségben.
A férfiak nagyon változatos okokat soroltak fel arra, hogy miért „vették be a piros pirulát”. (Ezekben a körökben ez egy gyakori kifejezés arra, hogy mikor jöttek rá, hogy mindaz, amiben hittek, nem igaz, a világot háttérhatalom irányítja, a feminizmus boszorkányság, stb., és a Mátrix című filmre utal.) Az egyikük például azt mesélte, őt az exfelesége radikalizálta, aki a görög fasiszta Arany Hajnal pártot támogatta. Egy másiknak elege lett a „zsidó és néger fertőzöttségből”. Egy volt katona azt írta, miután leszerelt, két éven át kutatott, és „lebújt a nyúlüregbe”, ahol végül megkapta a válaszokat a kérdéseire, ami aztán alapjaiban változtatta meg az életét. De persze meséltek a háziállataikról, arról, hogy mit ettek vacsorára, és sokat, nagyon nagyon sokat a fegyverekről.
Incelek
Tommy O’Hara 1998-ban született, félénk, visszahúzódó, soha nem csókolta meg senki, soha nem szexelt, rossz a kapcsolata a szüleivel, és még az egyetemen sem sikerült összehoznia egyetlen randit sem. Tommy O’Hara nem létezik, őt is Lavin találta ki, hogy karakterén keresztül beépüljön az incelek közé. Az incelek azok a csalódott férfiak, akik nem önként választották a cölibátust, hanem egyszerűen senki nem hajlandó lefeküdni velük. Sok olyan férfi van, aki nehezen talál párt magának, incel közülük az lesz, aki nem magában keresi a hibát, hanem egy globális összeesküvés-elméletet sejt a háttérben. Elsőszámú ellenségük a feminizmus, és - főleg miután megtalálják a közösségüket - könnyen elsodródnak a szélsőjobb felé. Lavin kezdetben valamiféle empátiát érzett az incelek iránt, hiszen a magányt és a reménytelenséget mindenki képes átérezni. De a csoportjaikban töltött idő alatt ez az együttérzés teljesen eltűnt, látva a minden egyes posztot átszövő mérhetetlen gyűlöletet. Az a szintű nőgyűlölet, amit itt tapasztalt, korábban elképzelhetetlen volt számára, annak ellenére is, hogy nagyon részletesen ismeri az összes gyilkosságot és terrorista akciót, amit incelek követtek el. Bár nehéz bármit kiemelni, hogy mi folyik ezekben a csoportokban, Lavin szó szerint idéz egy redditen keringő posztot, melynek címe: Szexuális Piaci Érték az Incelség Tervezett Gazdaságában. Ebben a szerző a következőket javasolja:
- A nők ezentúl nem sminkelhetik magukat, mert attól szebbnek tűnnek, és olyan férfiakkal szexelnek, akik nem az ő ligájukba tartoznak.
- A nők csak olyan férfiakkal randizhatnak, akiknek ugyanakkora a szexuális piaci értéke, mint nekik. A szexuális piaci értéket tesztek alapján állapítják meg, és 1-től 10-ig pontozzák. Ez olyasvalami lenne, mint egy személyi igazolvány.
- Ha egy nő egy új férfival fekszik le, automatikusan elveszít 1 pontot.
- A pontszámok nem növelhetők, csakis edzéssel.
- Azokat a nőket, akiknek több mint 9 szexuális partnerük volt és az egyedülálló anyákat az állam kötelezi arra, hogy randizzanak és feküdjenek le azokkal az incelekkel, akik a pontrendszer ellenére sem találnak maguknak társat.
A neonáci, aki csúnyán lebukott
Lavin anyai nagyszülei, Esther és Israel Leiter Galíciában születtek, a holokauszt idején az erdőben bújkáltak, és a fagyott talajból kikapart krumplin éltek túl. A főiskola után Lavin egy évet töltött Ukrajnában ösztöndíjasként, és meg is látogatta a falut, ahonnan a nagyszülei származtak. Ezek után nem meglepő, hogy beépült egy olyan csetszobába, ahol európai és amerikai „akceleracionisták” vitatták meg, hogyan lehetne új faji háborút kirobbantani. Ez a Vorherrschaft Division egyik csetszobája volt.
A Vorherrschaft Division a neonáci terrorista hálózat, az Atomwaffen Division balti alszervezete. Az Atomwaffent, melyet számos gyilkosságért, terrorista akcióért tartanak felelősnek, 2015-ben, az Egyesült Államokban alapították, de vannak sejtjei Németországban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Németországban, a Balti államokban és Oroszországban is. Lavin úgy döntött, női kamuprofillal próbál beépülni, hátha így több információt tud kicsikarni beszélgetőpartnereiből.
Össze is barátkozott egy ukrán, David nevű férfival, aki nyíltan kedvelte Hitlert, és egy olyan világról álmodott, amelyben csak fehérek vannak. Hitlernél csak a christchurchi terrortámadás elkövetőjét, Brenton Tarrantet imádta jobban. Azt mesélte, korábban tagja volt egy gerillacsoportnak, ami a neonáci ukrán szervezet, az Azov Battalion előfutárának tekinthető. Idővel megmutatta Lavinnek Tarrant manifesztójának ukrán fordítását, amit saját elmondása szerint ő maga terjesztett. (A kiadványt Új-Zélandon betiltották.) David folyamatosan udvarolt az amerikai lánynak, akiről azt hitte, igazi árja hercegnő, és végül menthetetlenül beleszeretett.
Lavin öt hónapon keresztül etette Davidet, és sikerült annyira a férfi bizalmába férkőznie, hogy rávette, mutassa meg neki az arcát. Bármilyen abszurdan hangzik, ezt úgy tudta elérni, hogy azt mondta neki, bizonyítsa be, hogy nem zsidó. Erre a férfi küldött neki egy fotót az orráról (!), de a száját kihomályosította. Végül elárulta az igazi nevét is.
Lavin rávette arra is, hogy egy képernyőfelvétellel bizonyítsa, hogy ő a Telegramon futó, a terroristát dicsőítő Brenton Tarrant’s Lads csatorna egyik adminja. Ezután felvette a kapcsolatot a Bellingcat újságírójával, Michael Colborne-nal, aki korábban oknyomozó cikket írt arról, hogyan kezdett terjedni Ukrajnában Tarrant manifesztójának ukrán fordítása, és megadott neki minden információt Davidről. Colborne elmondta neki, hogy a férfi készített és terjesztett egy videót, melyben halálosan megfenyegette őt és a kollégáit. Az újságíró néhány héttel később szólt Lavinnek, hogy szálljon ki a csoportból, mert lehozzák a sztorit.
Amikor utoljára beszéltek, Lavin elárulta Davidnek, hogy nem az, akinek mondta magát, és hamarosan mindenki számára világos lesz, hogy ő áll a gyűlöletcsoport mögött. David alig akarta elhinni, majd azt írta neki: „Félek”. „Helyes” - felelte Lavin, és blokkolta a férfit. Miután megjelent a cikk, David mindenhonnan törölte magát, és könyörgő leveleket írt a Bellingcatnek, hogy vegyék le az írást. Amikor szép szóval nem ment, megpróbálta megvesztegetni az újságírókat. Amit az egészből Lavin a legjobban élvezett, hogy a neonácik legrosszabb rémálmát váltotta valóra: „egy kövér, ravasz zsidó” nő verte át őket. Mielőtt végleg törölte volna kamuprofilját, számtalan halálos fenyegetést kapott.
Talia Lavin könyve az ilyen sztoriknál jóval többet kínál: egy kis megkönnyebbülést, hogy bármilyen veszélyesek a nácik, azért elég hülyék és gyávák is. A Culture Warlords szerzője újságíró, de nem mondható, hogy a könyvet újságíróként írta volna, inkább aktivistaként - ezt nem is titkolja. Végeredményben arra jut, hogy a mai politikai környezetben nem sok eszköz van a szélsőjobb ellen, úgyhogy az egyetlen, amit az ember tehet, hogy a sötétben lapuló, egymás között gyűlölködő csoportokat outolja, és utána röhög azon, ahogy szűkölve menekülnek.
Címlap: Botos Tamás/444.hu