Óriási hazugságokkal csalt ki az ismerőseitől legalább 19 milliót a szadai „örökösnő”

bűnügy
2020 december 13., 12:17

A police.hu arról írt, hogy többek között Amerikában meghalt tűzszerész férje utáni örökségének megszerzésére és a Törökországban rekedt vőlegényének óvadékához is kért pénz egy 62 éves szadai asszony, de a kölcsönkért és bitcoinautomatába befizetett milliókból semmit sem adott vissza.

A csalóval egy ismerőse révén találkozott a későbbi feljelentő szeptemberben. A nő azt állította, pénz kellene neki, hogy hozzájusson az Amerikában elhunyt tűzszerész férje után járó 700 millió forintos örökségéhez. A hagyaték ügyintézési költségei magasak, önerőből nem tudja kifizetni, de ha anyagilag kisegíti, a kölcsön többszörösével hálálja azt meg.

Egy másik történetet is kitalált, eszerint a vőlegényét Törökországban tartják fogva, de a 35-40 millió forintos óvadékkal oda tartó futár Romániában elakadt, a vámköltségekre pedig újabb kölcsönre volna szüksége.

De néha nem volt ilyen magánjellegű fedősztori sem, egyszerűen csak külföldi cégek nagy összegű kriptovalutájának realizálásával kapcsolatos költségek fedezésével magyarázta a befektetési igényét. Mindig a befektetések többszörösét ígérte vissza, de ez egyetlen alkalommal sem történt meg.

Történetei hitelességének alátámasztásáról és a belé vetett bizalom erősítéséről is gondoskodott, több valótlan, megtévesztő tartalmú okiratot mutogatott: banki bizonylatot millió dollárokról, IMF-től eredeztethető vagy az ENSZ főtitkára által aláírt igazolást, az USA igazságügyminiszterétől származó levelet.

A nyomozás mostani adatai szerint a 62 éves asszony nem egy embert csapott be, a sértetti kör megállapítása zajlik. A gyanú szerint az áldozatai zsebéből legalább 19 millió forintot csalogatott ki sikerrel. A befektetők felkutatásában segítségére volt a 67 éves nőismerőse, a rendőrök őt is elfogták péntek délelőtt.

link Forrás

A nyomozók átkutatták a lakásukat, informatikai eszközöket, hamis iratokat foglaltak le.

Mindkét asszonnyal szemben üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán. A rendőrök kezdeményezték a 62 éves szadai nő letartóztatását, a társa szabadlábon védekezhet. (police.hu)