Tizenkét évvel ezelőtti rablógyilkosság gyanúsítottjait fogta el a rendőrség

bűnügy
2020 december 15., 14:11

Tizenkét évvel ezelőtti rablógyilkosság gyanúsítottjait fogta el a rendőrség. Egyikük beismerte, hogy egy rokonával együtt támadtak rá még 2008 novemberében a Jász-Nagykun Szolnok megyei Csépán egy 79 éves asszonyra, aki belehalt a támadásba - mondta el a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályvezetője keddi online sajtótájékoztatóján.

Petőfi Attila közölte: az ügyben a Jász-Nagykun Megyei Rendőr-főkapitányság indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, miután november 20-ára virradóra holtan találtak egy idős nyugdíjas asszonyt, akit bántalmaztak és elvitték az értékeit. Akkor kiterjesztett helyszíni szemlét folytattak, ami azért lényeges, mert sikerült a korabeli technikával olyan nyomokat és anyagmaradványokat rögzíteni, amelyekkel még most, 12 évvel később is azonosítani tudták az elkövetőket - tette hozzá.
A rendőrség egy 39 éves öcsödi férfit gyanúsított meg a bűncselekménnyel, aki bevallotta, hogy 36 éves rokonával követte el a bűncselekményt. Utóbbi megtagadta a vallomástételt.

(MTI)