Charlie Hebdo-per: 14 vádlottat ítéltek börtönre

2020 december 16., szerda 18:49

4 év és életfogytig tartó szabadságvesztés közötti börtönbüntetésre ítélte a párizsi esküdtszék a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, 17 halálos áldozattal járó párizsi támadások vádlottjait.

14 embert vádoltak azzal, hogy logisztikai támogatást nyújtottak a három elkövetőnek, akik pár nap leforgása alatt 17 embert gyilkoltak meg. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében 12 emberrel végeztek, 11-et megsebesítettek. Agyonlőttek egy rendőrt is, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, négyet megöltek.

Fotó: Bertrand Guay/AFP

A gyanúsítottak közül tízen álltak bíróság elé, a többiek vagy Szíriában vannak, vagy meghaltak az iszlamista harcokban.

A per fővádlottja a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, a 34 éves Ali Riza Polat, aki az ügyészség szerint központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, 30 év börtönbüntetést kapott. A nyomozás szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt a nyomok eltüntetése is, amik a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak. Az ügyvédje azonnal fellebbezett az ítélet ellen.

A feltételezett megrendelőt, Mohamed Belhoucine-t, aki meg nem erősített hírek szerint Szíriában meghalt, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

Coulibaly feleségéről, Hayat Boumeddiene-ről tudható, hogy a Szíriában még mindig kitartó dzsihadisták védelme alatt áll, ellene elfogatóparancs van érvényben. Most a távollétében 30 év börtönbüntetésre ítélték a támadások előkészítésében játszott szerepéért.

A további gyanúsítottak ellen bűnsegédlet volt a vád. Hat vádlott esetében a bíróság nem tartotta megalapozottnak a terrorizmus gyanúját, miután nem bizonyított, hogy tudtak a készülő merényletekről, őket bűnszövetkezet miatt ítélték el.

A perben egyébként az összes gyanúsított tagadta, hogy tudott a merényletek előkészítésről.

6 éve gyilkoltak egy rajz miatt

2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol 12 embert megöltek, és 11-et megsebesítettek. Az alig 2 percig tartó vérengzésben 34 lövéssel a lap 7 legfőbb karikaturistáját, köztük a főszerkesztő Charb-t is kivégezték.

A támadókat két napig üldözték. Eközben egy harmadik társuk agyonlőtt egy rendőrt Párizs egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat.

A három napig tartó támadásokban 17-en haltak meg, köztük 3 rendőr, és 21-en sebesültek meg. Rájuk emlékezve és a terrorizmus elleni tiltakozásul 2015. január 11-én csaknem 4 millióan vonultak utcára országszerte.

A nyomozás hamar fényt derített arra, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségében vérengző testvérpár, Chérif és Said Kouachi, valamint a rendőrnővel végző és zsidó túszokat ejtő Amédy Coulibaly ismerhették egymást. A szálak egy 2005-ben felszámolt kelet-párizsi iszlamista radikális csoporthoz vezettek, ami Irakba toborzott európai harcosokat.

A Charlie Hebdo elleni támadást az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) vállalta magára.

A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amiben több mint 260-an vesztették életüket. (MTI)