A legolcsóbb ajánlat is többe kerül, mint amennyi pénze van a fővárosnak a Lánchídra

gazdaság
2020 december 17., 10:23

Beérkeztek az utolsó ajánlatok a két pályázó cégtől a Lánchíd felújítására, a Telex pedig úgy tudja, hogy az olcsóbbik pályázat megvalósítása bruttó 26,7 milliárd forintba kerülne.

Ez az ajánlat azért kicsit kínos, mert nincs benne sem az Alagút, sem a Széchenyi István tér felújítása, és ráadásul a fővárosnak az állami támogatással együtt csak 23,3 milliárd forintja lenne a hídra.

Az őszi, második kiírásra négy cég nyújtott be pályázatot, az A-Híd Építő Zrt, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., az SDD Konzorcium, és a Strabag Általános Építő Kft. A lap úgy tudja, hogy a pályázók közül már csak az A-Híd és a Strabag van versenyben.

A főváros egyszer már visszadobott egy bruttó 35,29 milliárd forintos ajánlatott forráshiány miatt, a mostani ajánlatot még egyelőre mérlegelik.