Nem minden halál katasztrófa – mondta egy svájci politikus egy tévés vitában

Egészségügy
2020 december 18., 11:18

A fenti kijelentést Ruth Humbel, a svájci parlament egyik tagja tette egy televíziós beszélgetésben, a téma természetesen koronavírus volt. A BBC cikke szerint a politikus mondata után a műsorban azon vitáztak, hogy egyáltalán elfogadható-e akármennyi koronavírus miatti haláleset, és ha igen, akkor mennyi.

A BBC arra is kitért, hogy Svájcban a koronavírusban meghalt emberek közül a legtöbben 80 éven felüliek, a lapnak egy svájci orvos a témában úgy nyilatkozott, az emberek „elfelejtették, hogyan kell meghalni”, majd azzal érvelt, hogy szerinte embertelen egy idős embert mesterségesen lélegeztetni, mert az aligha fogja megmenteni az életét.

Svájcban a járvány első hulláma alatt összesen kétezer ember halt meg, majd az októberben érkező második hullám alatt a számok jelentősen megemelkedtek. A 8,5 milliós országban eddig több mint négyszázezer megbetegedést és már közel hatezer halálesetet regisztráltak, mostanában naponta átlagosan 80-100 ember hal meg.