Ha valaki a Magyarországon legnézettebb tíz film közül választana valamit Netflixen, de már látta a Queen’s Gambitet, a Crown új évadát és még nincs kedve a zs-kategóriás karácsonyi filmekhez, az nyomjon rá a december elején bemutatott Rose Island (L'Isola delle Rosa) című olasz filmre. Készültek már ennél izgalmasabb filmek, és simán lehetne a két óra helyett másfél órás is, de nagyon kedves, néha még vicces is, a sztorija pedig kifejezetten érdekes.

A film 1968-ban játszódik, főszereplője Giorgio Rosa, aki frissdiplomás mérnökként nem igazán találja a helyét a világban. A szüleivel alig beszél, kirúgják a munkahelyéről, az exe egy másik pasihoz készül hozzámenni, és még a saját építésű autóját is lefoglalja a rendőrség, ezért egy haverjával együtt eldönti, hogy Rimini partjaitól tíz kilométerre, az olasz felségvizek határán túl épít egy saját szigetet. Kikiáltja saját köztársaságát, kinevezi magát elnöknek, majd az ENSZ-hez fordul, hogy szigetét független államként ismerjék el. A sziget első lakója rajta kívül egy hajótörött lesz, majd egy Németországból dezertált katona, aki buliszervezőként dolgozik és melléjük szegődik még egy terhes tinilány is, hogy pultosként dolgozzon a szigeten, ahova egy idő után tömegével érkeznek a bulizni vágyó turisták.

Az olasz kormánynak mindez viszont nem tetszik, meggyőződésük, hogy Rosa az egészet csak adóelkerülés miatt csinálta, majd hosszas fenyegetések és sikertelen alkudozások után egészen egyszerűen odaküldik az Olasz Haditengerészetet, akik felrobbantják a mesterséges szigetet. Vége.

És ez most azért nem számít spoilernek, mert a film egy megtörtént, teljesen valóságos sztorit dolgoz fel, ugyanis a Rózsa-szigeti Köztársaság tényleg létezett, ahogy Giorgio Rosa is, aki 2017-ben halt meg.

Beton, bélyeg, édesvíz, bomba

Rosa 1968. május elsején alapította meg saját független államát, egy 400 négyzetméteres, pilléreken álló betonszigetet az Adrián. A Rózsa-szigeti Köztársaság hivatalos nyelve az eszperantó lett, saját címert, pénznemet és bélyeget is készítettek, sőt, miután kutat fúrtak, a szigetnek még saját édesvize is volt, de a legfontosabb, hogy mindez 550 méterre volt az olasz felségvizek határától, biztosítva ezzel a teljes függetlenséget. Legalábbis Rosa azt hitte, ez ilyen egyszerű lesz.

A filmet rendező Sydney Sibilla a Sky Newsnak azt mondta, évekkel ezelőtt találkozott az akkor 92 éves Giorgio Rosával, akitől megkérdezte, miért épített egy szigetet, amire Rosa válasza az volt:

„Miért ne?”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Matteo Rovere (@matteo_rovere) által megosztott bejegyzés

A sziget történetét korábban nem dokumentálták agyon, így a film készítői leginkább Rosa emlékeire, illetve korabeli újságcikkekre és azokban megjelent fotókra tudtak csak támaszkodni. Miután a filmhez újra felépítették a szigetet egy medencében, Matteo Rovere, a film producere a Skynak úgy fogalmazott, Rosa zseni volt, és elképesztő, hogy mindezt pár barátjával hozta össze, mert nekik most ehhez elképesztő mennyiségű pénz és többszáz ember kellett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Netflix Italia (@netflixit) által megosztott bejegyzés

Lehet, hogy Rosa zsenialitásának köszönhetően gyorsan felhúzták a szigetet, de nem sokáig tudta élvezni művét: az Olasz Haditengerészet 55 nappal később blokád alá vette, a következő év februárjában pedig az egészet felrobbantotta. „Miután 1969-ben elpusztították, nem beszélhettünk többé a Rózsa-szigetről, annyira fájt apámnak és a család többi tagjának” – ezt már Rosa fia, Lorenzo Rosa mondta a Sky-nak.

„Giorgio álma az volt, hogy király lehessen egy szabályok nélküli világban, ahol ő hozza a törvényeket. Így kereste a szabadságot”

– mondta a film producere, aki szerint az olasz kormány először megpróbálta lebontani a szigetet, azonban miután ez lehetetlennek tűnt, robbantottak. Sőt, a bombázásról egy számlát is benyújtottak, azt Rosa megmutatta a film producerének. „A második világháború után Olaszország egyetlen országot sem támadott meg, kivéve ezt a szigetet, ezt az álmot” – mondta Rovere, aki szerint Rosa valójában nyert, mert bármennyire is elpusztította az olasz kormány a szigetet, szerinte ezzel elismerték azt egy másik államnak, sőt később az Európa Tanács is bejelentette, hogy „nem alkothat véleményt Olaszország és a Rózsa-sziget vitájában, mivel a sziget az európai vizeken kívül van” – ezzel gyakorlatilag elismerték a szigetet független államként. Hogy a továbbiakban hasonló ne forduljon elő, az ENSZ világszerte kiterjesztette a felségvizek határát 6-ról 12 tengeri mérföldre.

Királyságok, hercegségek, államszerű egységek

Világszerte a mai napig több, magát függetlennek tartó, ám más államok által államként nem elismert mikroország létezik, közülük a legtöbbet a huszadik században alapították.

1967-ben, két évvel Rosa előtt egy korábbi angol őrnagy, Paddy Roy Bates megalapította a Sealand hercegséget egy elhagyatott, második világháborús erődön, ami Anglia felségvizeitől három mérföldre állt. Még ennél is korábban, 1963-ban alapította meg a Seborga Hercegséget Giorgio Carbone. A hercegség Olaszország területén, a Liguri-Alpok lábánál fekszik, nemzetközileg azóta sem elismert államszerű egység, népszámlálás utoljára 1999-ben volt, akkor 362 lakosa volt. Carbone 2009-es haláláig elutasította, hogy a várost Olaszország részének tekintsék, a hercegségben I. György néven uralkodott.

De volt olyan is, aki saját nemzetének alapításába mindenféle szigetépítés vagy nagyobb terület nélkül kezdett bele. 1979-ben egy kamaszfiú, Robert Ben Madison a saját szobájában alapította meg a Talossa Királyságot, aminek két év alatt több állampolgára lett – a srác barátai és családtagjai –, akik később egy huszonötezer szóból álló saját nyelvet is kidolgoztak. Hasonlóan unatkozott londoni lakásában Danny Wallace is, aki 2005-ben alapította meg a Lovely Királyságot, miután részt akart venni az Eurovíziós Dalfesztiválon, de ez saját „állammal” a háta mögött sem működött, mert királyságának nem volt saját tévé- és rádióállomása.

1993-ban pedig Magyarország területén belül, Röszkén is alapítottak egy mikroországot. A Röszkei Közkormányzóságot – ami néha a Gandhia Szocialista Közkormányzóság nevet is viselte – Almásy István hozta létre barackosában, államának fizetőeszköze a csillám volt, amit egy kiló barack árához igazított. A közkormányzóság tragikus véget ért: 1998-ban az alapító Almásy István lánya gyilkosság áldozata lett (a balástyai rémként ismert sorozatgyilkos ölte meg), ezután Almásy a közkormányzóságot megszüntette, a barackost pedig a röszkei önkormányzatnak ajándékozta.