Hosszú évekig tart, amíg regenerálódik a természet a szigetszentmiklósi olajszennyezés után, addig ronda lesz a látvány

környezetvédelem
2020 december 19., 12:37
photo_camera Fotó: Romet Robert www.romet.hu/Romet Robert 06209323028 www.romet.hu

Hat munkagéppel dolgoznak megállás nélkül a szigetszentmiklósi olajszennyezés felszámolásán, ami durván kétezer négyzetméternyit biztosan elpusztított a különleges ritkaságnak számító úszólápból. A vízügyesek friss közleménye szerint az első nap bevetett felfújható merülőfallal párhuzamosan most egy újabbat húztak fel, hogy biztosan megakadályozzák az olajfolt elszabadulását.

Mindez arra utal, hogy a szennyezés még annál is súlyosabb lehet, mint kezdetben becsülték. A mentés kezdetén ugyanis bő egyhetes munkálatokra számítottak, ehhez képest ma tartunk egy hétnél és még növelni is kellett az akcióban résztvevő nagy munkagépek számát. Így most már három, nádvágó adapterrel felszerelt kétéltű jármű szedi ki a növényzetet, illetve két kisebb és egy nagy kotrógép kotor.

photo_camera Fotó: Romet Robert www.romet.hu/Romet Robert 06209323028 www.romet.hu

Pénteken durván 3 ezer liter, vagyis 3 köbméternyi olajos anyagot szívtak le a felszínről, amivel együtt eddig öszessen közel 30 ezer kilogramm szennyezett anyagot termeltek ki és még hol a vége. Magát az eredetileg a Dunába engedett fáradtolaj-mennyiséget 6 köbméterre becsülték, ebből is látszik, ilyen nagy mennyiségű növényzetet szennyeztek be az illegálisan kieresztett kőolajszármazékok.

photo_camera Fotó: Romet Robert www.romet.hu/Romet Robert 06209323028 www.romet.hu

A vízügyesek egymás után másodjára figyelmeztették a környékbelieket és az RSD kedvelőit, hogy a környék sokáig fog “esztétikailag kifogásoltahó” látványt nyújtani, a természet regenerálódásához ugyanis évekre lesz szükség.