Pillanatok, amik élesen világítottak rá, hol a szeretet és hol a gonoszság

Több 444 videó?
Szeretném

Pontosan tudom, hogy akik az elmúlt időszakban elveszítették hozzátartozójukat, állásukat, vállalkozásukat, azok számára az alábbi írás semmilyen vigaszt nem nyújthat. De akármilyen rohadt egy évünk van, mégis karácsony van. Így érdemes megpróbálkozni azzal, hogy pár percre tekintetünket a reménytelibb dolgok irányába fordítsuk. 

Azt javaslom, hogy egy pillanatra tekerjük át a fókuszt a napi halálozási adatokról, a félelemről, a magányról, a közvagyont, valóságot, mesekönyvet és a józan észt szisztematikusan darálókról. Tekintsünk erre az évre, a minket körülvevő valóságra más beállításból. 

Mert talán meglepő, de 2020-nak voltak karácsonykor felidézhető, vigasztaló pillanatai, amik valódi változásokat hoztak, méghozzá értelmes, reményt adó változásokat. 

Most nem a floridai nyugdíjasra gondolok, aki szivarral a szájában kimentette kiskutyáját a minikrokodil fogai közül. Nem is a kiselefántnak szívmasszázst adó thai mentősre. Pedig ezekre sem mondanám, hogy smafu. Még csak nem is olyan, valóban megindító eseményekre, mint amikor a 95 éves Kurtág György Mozart D-dúr szonátájának (K. 576) lassú tételét játssza felesége, a tavaly október 17-én elhunyt Márta emlékére. Amiről akkor azt írtuk, hogy a szépség, az emberség és a szeretet olyan koncentrátuma, amelyet kis dózisban is receptre kellene felírni a világ teljes lakosságának, ez ráadásul több mint hat percig tart.

Most nem is TGM Barátom ellenségem Szőcs Géza címmel írt megrázó búcsújáról beszélek, pedig arról is érdemes volna. Így zárja a koronavírusban elhunyt író-politikus nekrológját:

„Nagyon nagy kár, hogy így esett. De nem lehetünk olyan pazarlók, hogy ennek a senki máshoz nem hasonlító, eredeti és különös embernek a verseit ne olvassuk. Nagyon haragszom. Nagyon búsulok. Nagyon el vagyok keseredve. Semmi sincs jól.”

Fotó: Bődey János/Index

Másra akarom most emlékeztetni az olvasókat. Azt javaslom, aki kis fényre vágyik a sötétségben, az ne szemérmeskedjen, hanem nézze meg Bődey János az Index utolsó napján, július 24-én készült képeit, nézze végig azokat az öleléseket, majd nézze meg, ahogy a szeptember 6-án a Színház és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületének bejárata felett őrködő Máté Gábort az utcán énekelve, sírva, tapsolva búcsúztatják diákjai. És utána, így karácsonykor, gondoljunk bele, hogy ezekből a szeretetpillanatokból, a képeken látható emberi és szakmai kötelékekből végül mennyi és milyen kivételes erő, kreativitás, dac, kitartás, elegancia, tisztesség sarjadt ki. 

Mert ezeket az öleléseket az indexesek hosszú menete követte, ahogy egymás után némán bevonultak az odarakott ember irodájába, hogy az asztalára lerakták felmondási papírjaikat. Mert ezt a Vas utcai szerenádot olyan képsorok követték, amin az SZFE diákjai némán felsorakozva elállták az odaküldött ember útját, és nem engedték bejutni az egyetemükre. Az újságírók kiállását pedig több tízezer olvasó követte, akik áldoztak a sajátjukból egy új lap elindulására. A diákok lázadására pedig sok ezer tüntető mozdult meg, akik például október 23-án a diákok után meneteltek.

Ezek voltak a világosság pillanatai, amik élesen mutatták, hol van a szeretet és hol van a gonoszság, hol van az értékes és hol az értéktelen, hol van emberség és hol van az aljasság, hol vannak valódi közösségek, hol van valódi hagyomány, hol van valódi együttműködés, hol van való tisztelet, hol van valódi hit.

Ezekben a példamutató ügyekben az a szép, hogy az igazság nem félúton van, nem bonyolult, nincs egyrészt másrészt. (Ugyanis aljas indokból elkövetett rablótámadásoknak nincsenek árnyalatai.) Itt azok vannak, akik hosszú évtizedek alatt tehetséggel, felhúztak valamit, valami olyat, ami nagyon sokak számára vonzó és fontos, amik a maguk nemében a legjobbak, és vannak azok, akik ezt el akarjak erőszakkal rabolni, és ha ez nem sikerül, akkor le akarják rombolni. Ezek az igazság és a szeretet ritkán felvillanó, reményteli pillanatai, tőrőlmetszett karácsonyi pillanatok.