Brutális demográfiai törést okozott a Covid Olaszországban

külföld
2020 december 26., 13:39
Kutyaséta Covid idején a római Kolosszeum előtt
photo_camera Kutyaséta Covid idején a római Kolosszeum előtt Fotó: FILIPPO MONTEFORTE/AFP

Az olasz születési statisztikák bezuhanására figyelmeztetett szombaton a nemzeti statisztikai hivatal, az Istat elnöke Gian Carlo Blangiardo.

A 2020-as, koronavírus sújtotta évben nem csak a halálozások nőttek meg, de a születési kedv is látványosan alább hagyott. Pedig a trendek már a járvány előtt sem voltak biztatóak, most pedig egyenesen lesújtó képet mutatnak.

2019-ben Olaszországban 420 ezer születést regisztráltak - már ez is a legkevesebbnek számított 1861, Olaszország egyesítése óta, de ehhez képest idén tovább csökkent ez a szám, és Blangiardo közlése szerint valahol 408 ezer magasságában tetőzik majd. Eközben a halálozások száma a koronavírus miatt 647 ezerről 700 ezer fölé emelkedett.

Blangiardo szerint életszerű azt gondolni, hogy a járvány okozta bizonytalan egészségügyi és gazdasági klíma miatt az olaszok kevesebb gyereket mertek vállalni idén. A statisztikus szerint 1944, azaz a második világháború óta nem volt olyan magas halálozási statisztika az országban, mint 2020-ban.

Olaszországban 67 ezer áldozata volt idáig az ú koronavírus-járvány két hullámának. És a szörnyű születési statisztikákban nyilvánvalóan az is belejátszik, hogy a munkanélküliség ezidő alatt 9,4 százalékról 11-ig kúszott fel.

A munkanélküliség ráadásul jobban sújtotta Olaszországban a nőket, mint a férfiakat, mivel a kötelező tanítási szünet után sokan kényszerültek otthon maradni a gyerekekkel, és veszítették el állásaikat.

Olaszországban a munkaadók rugalmatlan gyakorlatai és a gyermekgondozás hiányosságai miatt egyébként is rendkívül alacsony - 50 százalék alatti - a munkaképes korban lévő nők foglalkoztatási aránya. (Guardian)