Halálos áldozata is van a horvátországi földrengésnek, amit Magyarországon is éreztek

2020 december 29., kedd 11:40

Kedden kora délután Magyarország több pontján is enyhe rengést lehettett észlelni, miután 6,3-as földrengés rázta meg Horvátországot. Olvasóink Pécsen, Kaposváron, Zalaegerszegen és Budapesten is érzékelték, hogy megmozdult a karácsonyfa a lakásban. Többen arról írtak, hogy az épület is kilengett. Az Időkép beszámolója szerint Pécsen berengett az egyik áruház, ezért mindenkit kiküldtek.

A Katasztrófavédelem azt jelentette, hogy a rengés Baranya megyében ezidáig három településen okozott kisebb anyagi károkat, sérülésről nem érkezett bejelentés.

A CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint december 29-én 12 óra 19 perckor 6,3-es magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot, mintegy 5 kilométeres mélységben. A rengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt , de az egész országban érezni lehetett. A Jutarnji List szerint Zágrábban 20 másodpercig tartotta földrengés, Petrinja belvárosában több épület is összedőlt.

Darinko Dumbović polgármester szerint Petrinjában egy gyerek meghalt.


A Jutarnji List arról ír, hogy Zágráb nagy része áram nélkül maradt, leállt a villamosközlekedés, nagy a torlódás az utakon, az emberek az utcára mentek. Közben mozgósították a hadsereget, Petrinjába, az epicentrumhoz legközelebbi városba háromszáz katonát vezényeltek a romok eltakarítására és az áldozatok utáni kutatásra. Közben az utórengések miatt cserepek hullottak le a tetőkről. A rengést Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, Szlovániában és még Olaszországban is érezték.

A fő rengés után várhatók utórengések, amelyek között erősek is lehetnek. A horvát hatóságok arra kérik az embereket, hogy menjenek a szabadba, távolodjanak el az épületekről. Egy nappal korábban, hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett. Az epicentrum 51 kilométerre volt Zágrábtól és 12 kilométerre Sisaktól, hatása az ország középső részében volt érezhető.

Március 22-én Zágrábot és környékét rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban több épület megrongálódott, és több ember megsérült. Az akkori rengés Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt. A belvárosban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket. Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezret jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet. A keddi földregés harmincszor erősebb volt, mint a tavaszi zágrábi