Egy héttel az oltás után elkapta a koronavírust, de ez NEM jelenti azt, hogy gond van a vakcinával

koronavírus
2020 december 30., 09:23

Egy 45 éves kaliforniai nővérnek pozitív lett a koronavírustesztje egy héttel azután, hogy megkapta a Pfizer vakcináját. A nővért december 18-án oltották be és 24-én kezdte magát rosszul érezni, rázta a hideg és izomfájdalmai voltak. Ezután tesztelték le a kórházban, másnap kapta meg a pozitív eredményt.

Egy San Diego-i kórház infektológusa, Christian Ramers az ABC News-nak azt nyilatkozta, nem érte őket váratlanul az eset, mivel „a klinikai vizsgálatok alatt is kiderült, hogy a vakcina 10-14 nap alatt kezdi el kifejteni a hatását”. Hozzátette, hogy a vakcina első adagja körülbelül 50 százaléknyi védelmet ad, ezután szükséges beadni a második adagot, ami már 95 százalékos védelmet nyújt.

Azoknak is érdemes beoltatni magukat, akik már átestek a betegségen, hisz azoknál, akik nagyon enyhe tünetekkel vagy tünetek nélkül vészelték át a fertőzést, lehetséges, hogy nem alakult ki megfelelő védekezőképesség. Akik pedig már megkapták a vakcinát, az oltás után ugyanúgy érdemes viselni a maszkot és betartani a távolságtartást, egyrészt mert hetekig is eltart, mire hatni kezd a vakcina, másrészt azért is, mert a védőoltás csak a megbetegedést akadályozza meg, azt azonban nem tudni biztosan, hogy el lehet-e kapni, tovább lehet-e adni a fertőzést"

(Reuters)