Falus: Nyár végére kaphat oltást mindenki, de a maszkot ugyanúgy hordani kell majd

járvány
2020 december 28., 12:11

Ha 70 százalékkal gyorsabban terjed a koronavírus Angliában felfedezett, új variánsa, az azt jelenti, hogy 15 helyett 5 perc is elég a fertőzés átadására, mondta Falus Ferenc az ATV-ben. A korábbi tisztifőorvos szerint a mutáció éppen azért kelthet félelmet, mert még nem tudunk róla sokat. Mindenesetre az eddigiek alapján úgy tűnik, nem halálosabb az ismert változatnál, és a vakcinák is jók lehetnek ellene, legalábbis a Pfizer-BioNTech és az AstraZeneca vezetői már nyilatkoztak erről.

Falus szerint az alapján lehet majd lemérni a kormány teljesítményét a vakcinával kapcsolatban, hogy január végére a lakosság hány százalékát sikerül beoltani. Orbán Viktor korábban azt mondta, akár egy hétvége alatt mindenkit sorra tudnának keríteni, ha lenne elég oltóanyag.

Falus arra számít, hogy nyár végéig kaphat oltást mindenki, aki szeretne. De mivel a védőoltás csak a megbetegedést akadályozza meg, azt nem, hogy elkapjuk és továbbadjuk a fertőzést, jövőre ugyanúgy fontos lesz a maszkviselés és a távolságtartás.*

Azt javasolta, aki teheti, oltassa be magát influenza ellen is.

*Frissítés (19:57): A Pfizer sajtótájékoztatóján - amiről a 24.hu számolt be - elhangzott, hogy bár kérdéses, mennyi időre ad védettséget a vakcina, az biztos, hogy akinél kialakult a védettség, nem fertőzhet másokat. A 95 százalékos védettség kialakulásához viszont 28 napra van szükség, addig valóban bárki elkaphatja és továbbadhatja a vírust.