Az AstraZeneca vezetője szerint a vakcinájuk hatékony lesz a koronavírus új variánsa ellen is

járvány
2020 december 27., 10:20

Az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat vezetője, Pascal Soirot szerint a vakcinájuk jó lehet a koronavírus új variánsa ellen is, írja a Guardian. Ez a vállalat gyártja az oxford-i vakcinát, és Soriot szerint ugyan még több tesztre lesz szükség, de egy vasárnapi interjúban arról beszélt, hogy szerinte az oltóanyag hatékony lesz a variánssal szemben is.

Az elmúlt napokban az eredetileg Nagy-Britanniában felfedezett új vírusvariáns eseteit jelentették már Spanyolországból, Svédországból és Kanadából is. Soirot szerint egyelőre úgy gondolják, hogy a vakcinájuk hatásos az új variánssal szemben is, ami amúgy nem tűnik halálosabbnak, mint a korábbi variáns, ugyanakkor a jelek szerint hatékonyabban terjed. Korábban a BioNTech vezetője, Ugur Sahin is arról beszélt, hogy szerintük az oltóanyaguk hatékony lesz az új variánnsal szemben is.

A Sunday Telegraph vasárnapi cikke szerint az Oxford/AstraZeneca vakcina január 4-étől kezdve kerülhet majd tömegesen a piacra, március végéig mintegy 40 millió dózis lesz majd elérhető belőle. A vakcina engedélyeztetése jelenleg is zajlik, miután korábban felmerültek olyan aggályok, hogy nem annyira hatékony, mint a két másik, már több helyen engedélyezett vakcina, a Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyaga. De Soirot szerint mostanra ez megoldódott, és megvan a formula, amitől ugyanannyira hatékony az oltóanyaguk, mint a többi gyártóé.