Szlovákiában is megjelent a koronavírus új törzse

január 4., hétfő 22:14

Szlovákiában is megerősítették a koronavírus új, elsőként Anglia déli területein észlelt változatának jelenlétét – jelentette Marek Krajcí egészségügyi miniszter közlésére hivatkozva hétfőn a TASR szlovák hírügynökség. A tárcavezető arról számolt be, hogy az ország keleti részében lévő nagymihályi (Michalovce) járásból származó néhány mintában sikerült kimutatniuk az új változatot, amelyet „angol törzsnek” nevezett.

A december 21-én hatályba lépett rendelkezés szerint Szlovákiában minden személynek karanténba kell vonulnia, aki az Egyesült Királyságból érkezik az országba.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ kedden közzétett adatai szerint vasárnap több mint háromezer PCR típusú tesztet végeztek el Szlovákiában, s ezek alapján 636 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban az új fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és decemberben további emelkedésnek indult.

Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma december elején emelkedett átlagosan napi kétezer fölé, az elmúlt egy hétben pedig háromezer körül volt. Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 188 ezer személynél mutatták ki a koronavírust, és eddig már csaknem 1,5 millió ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma valamivel több mint 130 ezer. Jelenleg 2771 fertőzöttet kezelnek kórházban. A koronavírus halálos áldozatainak száma 2521. (MTI)