Kanada fontolgatja, hogy feltegye a terrorszervezetek listájára a Proud Boyst

külföld
2021 január 11., 20:22

A kanadai közbiztonsági miniszter azt fontolgatja, hogy a Capitolium megtámadásában részt vevő neofasiszta szervezetet, a Proud Boys is felteszik az Isis és az al-Kaida mellé a terrorlistára.

A szervezetnek nem csak a Capitolium megtámadásában volt jelentős szerepük, de nem rég le is tartóztatták a Proud Boys vezetőjét, mert Biden ellenes tüntetésen egy templomról leszedte és elégette a Black Lives Matter mozgalom zászlaját.

A kanadai közbiztonsági miniszter egy interjúban mondta el, hogy szorosan figyelik a szervezet ideológiailag motivált erőszakos extrémizmusát, és azon dolgoznak, hogy az ilyen „felsőbbrendűségi, antiszemita, iszlamofób, nőgyűlölő csoportokat” megfelelően kezeljék, mert ezek veszélyesek. Egyelőre bizonyítékokat keresnek a csoport veszélyességére, így még azt sem lehet tudni, hogy mikor határoznak arról, hogy terrorszervezetté nyilvánítják-e a csoportot.

Ha a Proud Boys valóban felkerül majd a kanadai listára, akkor az azt jelentené, hogy a csoport vagyonát a kanadai hatóságok lefoglalhatják vagy elvehetik, de ennél komolyabb következményekkel is járhat.

„A PayPalhoz hasonló bankok és vállalatok valószínűleg nem akarnak majd üzletet kötni senkivel, aki a Proud Boys tagja. Az ilyen vállalatok inkább elkerülik a kockázatot”- mondta Jessica Davis, terrorizmus-szakértő, a kanadai Biztonsági Hírszerző Szolgálat korábbi elemzője. (Guardian)