William Burnst jelöli Biden a CIA igazgatójának

január 11., hétfő 12:06

William J. Burns 64 éves ex-diplomatát választotta Joe Biden a CIA leendő új vezetőjének.

A Külügyminisztériumban 32 éven át, 2014-ig szolgáló Burns eddigi karrierjéből az amerikai hírforrások leginkább azt emelik ki, hogy a tapasztalt és mindkét nagy politikai oldal által kedvelt diplomata vezette az amerikai delegációt az irániakkal folytatott titkos tárgyalásokon 2013-tól kezdve. Obama elnök ezek eredményeként tudott 2015-ben atomügyi megállapodást kötni Iránnal. Ezt mondta fel Donald Trump 2018-ban, újra bevezetve a perzsa ország elleni gazdasági szankciókat. Burnsnek kulcsszerepe lehet abban, hogy az új elnök megint tárgyalóasztalhoz tudjon ülni az irániakkal.

A karrierdiplomatát korábban esélyesnek tartották a külügyminiszteri posztra is. Korábban szolgált nagykövetként Moszkvában és Jordániában, illetve magas beosztásokban dolgozott Washingtonban. Obama alatt 3 évig volt külügyminiszter-helyettes, a székében az a Tony Blinken követte, aki most a Biden-adminisztráció külügyminisztere lesz.

A jelölését bejelentő közleményében Biden azt írta, hogy Burns osztja azt a mély meggyőződését, hogy a hírszerzésnek politikamentesnek kell lennie.

(via New York Times)