Magyarországon is megjelent a Nagy-Britanniából indult koronavírus-variáns

járvány
2021 január 13., 11:19

Magyarországon is azonosították a koronavírusnak azt a jóval fertőzőbb variánsát, amire Nagy-Britanniában találtak rá először tavaly év végén, jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.

"Az elmúlt napon 3 beteg mintájában azonosították a brit vírusvariánst, amelyet már környező országokban is azonosítottak" – mondta Müller, aki szerint

„Nyilvánvaló volt, hogy Magyarország sem kerülheti el az variánst”.

A tisztifőorvos hozzátette, a mutánsról köztudott, hogy „rendkívül gyors terjedésre képes, a megbetegítési képessége 50-60 százalékkal több, mint az új koronavírusnak, amit a kezdet-kezdetén azonosítottunk”.

A tájékoztatón az oltási kampányról is szó volt. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár elmondta, az egészségügyi dolgozók oltásával párhuzamosan a hazai idősotthonokban eddig 7 ezer embert, dolgozókat és bentlakókat sikerült beoltani, a rendelkezésre álló vakcinákkal. Az oltási kampányt a nagyobb létszámú intézményekkel kezdték. A védőoltások beadását az országba érkező első Moderna vakcinaszállítmánnyal folytatják a hétvégén, ez a szállítmány 3600 ember első körös vakcinálására lesz elég - magyarázta György.

Müller Cecília később arról tájékoztatott, hogy kedd estig „eloltottuk az összes vakcinát, ami beérkezett az országba”. Ez addig még csak a Pfizer vakcinából beérkezett adagokat jelentette, amiből összesen 86 929 főt lehetett védőoltásban részesíteni.

Müller hozzátette, ezzel az oltás nem áll le, tegnap ugyanis a Pfizer és a Moderna vakcinákból összesen 51 ezer ember beoltására elég adag érkezett Magyarországra. Január 18-án pedig már lesznek olyanok is, akik a teljes védettséghez szükséges második oltásukat fogják kapni, mert letelt a szükséges 21 nap az első oltás megszerzése óta.