Független alkotóműhelyt hoznak létre az SZFE átalakítása ellen tiltakozó oktatók és hallgatók

oktatás
2021 január 19., 07:17

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) - az átalakítás ellen több mint fél éve tiltakozó polgárai Freeszfe Egyesület néven alkotóműhelyt hoznak létre, közölték a kezdeményezés elindítói kedd reggel.

Mint közleményükben írták, céljuk demokratikus keretek közé átmenteni az egyetem 155 éves szellemiségét:

„az egyesület részben az általuk el nem ismert kuratórium vezette intézmény kötelékeit elhagyó oktatók és hallgatóik közös munkájának zavartalan folytatása érdekében jön létre, terveik szerint azonban egy autonóm alkotóközösség kibontakozásának is teret ad majd a kezdeményezés. A Freeszfe Egyesület nem csak egy politikai befolyástól független és művészi értelemben szabad alkotóműhelyt jelent majd az SZFE mindenkori polgárai számára, de a Színház- és Filmművészeti Egyetemről a közelmúltban és a közeljövőben várhatóan elbocsátott és ott felmondani kényszerülő oktatók számára lehetővé teszi azt is, hogy alternatív keretek közt folytassák a képzéseket hallgatóikkal.”

Az SZFE-t 2020-ban foglalta el a Fidesz, miután az egyetem vezetése fölé kinevezték a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumot, felszámolva ezzel az egyetem autonómiáját. Válaszul sok tanár felmondott, a diákok pedig hosszú időn át blokádot tartottak az egyetem Vas utcai épületében, amit a járvány miatt függesztettek végül fel. Azóta kiderült, hogy az újratervezett SZFE-n olyan neves szakemberek fognak oktatni, mint Velkovics Vilmos, a kormánymédia ismert riportere.

Mint az új kezdeményezés elindítói írják, az egyesület hosszútávon pályázati utak mellett elsősorban az alkotóműhelyben létrehozott produkciók bevételeiből tervezi fenntartani magát, a közösség tagjai által teljesen önkéntes alapon szerveződő induláshoz azonban számtalan módon hozzájárulhatnak a támogatók is. Az egyesület szerves részeként elképzelt védnöki kör lehetőségeiről és a közösséggel kapcsolatos hírekről a honlapjukon, illetve Facebook-oldalukon közölnek majd részleteket.

Az egyetemmel történtekről sokkal többet ebből a tavalyi videónkból lehet megtudni:

link Forrás