Tárgyalást tartottak a magyar bíróságok függetlenségét vizsgáló perben Luxemburgban

eu
2021 január 19., 06:34

Hétfőn Fehér Miklós, a magyar igazságügyi minisztérium munkatársának meghallgatásával folytatódott az a per, amit az EU bíróságán tárgyalnak, és a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét vizsgálja.

Az eljárás egy svéd állampolgár pisztolyával kezdődött, de a teljes magyar költségvetésre hatással lehet egyszer.

A per azzal indult, hogy még 2019-ben magyar bíróság elé került egy svéd állampolgár, mert lőszerrel való visszaéléssel vádolták. A svéd vádlott védője azonban jelezte, hogy szerinte meg kellene kérdezni az EU bíróságát, hogy a magyar bíróság egyáltalán alkalmas-e, hogy ítéletet hozzon egy svéd felett. Elvben az EU-n belül ez teljesen természetes volna, csakhogy a magyar bíróság függetlensége meglehetősen vitatott, és emiatt előfordulhatna, hogy az ítélet után a svéd vádlott valamilyen nemzetközi fórumon kérjen jogorvoslatot.

Lengyelország esetében például EU-s eljárások folynak az ottani bíróságok politikai befolyásolása miatt, és ezért előfordult már, hogy egy ír bíróság nem adott ki egy gyanúsítottat Lengyelországnak, mondván ott nincs biztosítva a tisztességes eljárás lehetősége.

A svéd védő kérésének eleget tett Vasvári Csaba bíró, felfüggesztette a büntetőügyet, és megkérdezte az EU luxemburgi bíróságát, hogy szerintük a magyar igazságszolgáltatás függetlensége megfelel-e az EU-s normáknak.

Olyanokat kérdezett, mint például rendben van-e, hogy (az azóta alkotmánybíróvá kinevezett) Handó Tünde pályázat nélkül nevezett ki bírákat, vagy hogy a bírók javadalmazási rendszerében a jutalmak növekvő szerepe csorbíthatja-e a függetlenségüket.

Az ügyészség azonban közbelépett, azon az alapon, hogy a svéd vádlott elleni perben a vád képviselőjeként maguk is érintett voltak. Polt Péter legfőbb ügyész a Kúriánál támadta meg a svéd vádlott ügyének felfüggesztését, mert álláspontja szerint ebben az esetben a PKKB-nek nem lett volna joga a luxemburgi testülethez fordulni, mert csak az EU-s jog értelmezésében, vagy a magyar és az EU-s jog közti feszültség esetén tehették volna meg ezt. A Kúria igazat adott Polték álláspontjának, és fegyelmi eljárást indítottak Vasvári ellen. Mire ezt az ítéletet is megtámadták az EU bíróságán, úgyhogy a Kúria döntése és a fegyelmi is témája már a pernek.

Az EU bírósága várhatóan még az idén ítéletet mond az ügyben. Amennyiben megállapítanák, hogy a magyar bírák függetlensége nem garantált, és közben a jogállamisági mechanizmust is törvényesnek találják, akkor a következő években erre az ítéletre hivatkozva könnyebben tudja a kohéziós pénzek megvonását kezdeményezni az Európai Bizottság Magyarországgal szemben. (hvg, politico)