2021 január 20., 23:31

Biden kinevezte azokat, akiknek a kinevezéséhez nem kell a törvényhozás támogatása

Az amerikai történelemben először Joe Biden úgy kezdte meg kormányzását, hogy a törvényhozás még egyetlen minisztere kinevezését se hagyta jóvá - részben a járványhelyzet nehézségei, de nagyobb részt a republikánusok obstrukciója miatt, mert több republikánus szenátor is megakadályozta egy-egy jelölt meghallgatását.

Joe Biden videóértekezleten bonyolította kormányzata első tisztviselőinek kinevezését.
photo_camera Joe Biden videóértekezleten bonyolította kormányzata első tisztviselőinek kinevezését. Fotó: CHIP SOMODEVILLA/AFP

Biden így csak alacsonyabb beosztású tisztviselőket nevezhetett ma ki. Kinevezésükkor arról beszélt, hogy választási ígéretéhez hűen olyan kormányt akar vezetni, amely reprezentálja az amerikai népesség sokszínűségét. Azt is mondta, hogy szívesebben választ olyan embereket, akik zsigerből érzik, szívükkel tudják, hogy mit akarnak, és megvan a magukhoz való eszük, mint olyan intellektueleket, akik ugyan nagyon okosak, de nem éreznek. "Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy ha azt látom, tiszteletlenül beszélsz egy munkatársaddal, ott helyben kirúglak. Mindenkivel tisztességesen kell bánni, ez olyasmi, ami nagyon hiányzott az elmúlt négy évben. Az alapján ítélnek majd meg minket, hogy helyreállítottuk-e a tisztességet" - mondta.