A madridi Prado a női művészeket jobban hangsúlyozva rendezi át állandó tárlatát

Több 444 videó?
Szeretném

A világhírű madridi Prado múzeum a női művészeket jobban hangsúlyozva rendezi át állandó tárlatát - ismertette Miguel Falomir igazgató a képtár idei terveit a spanyol fővárosban tartott sajtótájékoztatón, amit az MTI idézett. 

Mint mondta, az eddiginél befogadóbb szemléletű múzeum kialakításán dolgoznak, és amellett, hogy több női alkotó művét állítják ki, a spanyol múzeumok közül elsőként kutatói ösztöndíjat is indítanak női képzőművészek életművének tanulmányozására.

Sofonisba Anguissola Ausztriai Anna, spanyol királynő című festménye a Pradóban

Az állandó tárlat átalakításakor további szempont "történelmi idők" műveinek felvonultatása, valamint az, hogy minél több ország alkotója kapjon helyet a kiállítótermekben.

A múlt évben 852 ezren látogattak el a Pradóba. Ez 73 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest, amikor rekordot döntött a látogatottság 3,2 millió érdeklődővel.
A koronavírus-járvány miatt a múzeum tavaly tavasszal három hónapra bezárt, de a június végi nyitás után is elmaradtak a külföldi turisták. A képtár elvesztette bevételei 65 százalékát, mintegy 19 millió eurót (6,8 milliárd forint), így 2021-et az igazgató szerint a takarékosság fogja jellemezni.

Ennek ellenére számos újdonsággal, időszakos tárlatokkal készülnek ez évre: Prado 200 néven különtermet nyitnak a múzeum történetét bemutató tárlatnak és megnyitják a főépület Jón galériáját is, ahol a nagyközönség elől eddig elzárt 51 ókori szobrot állítanak ki.

A Prado idei legnagyobb eseménye a márciustól négy hónapon át megtekinthető Mitológiai szenvedélyek című kiállítás lesz, amelyen mások mellett Tiziano, Veronese, Rubens és Van Dyck művei szerepelnek a londoni és az edinburghi nemzeti galériák, valamint a bostoni Isabella Stewart Gardner múzeum közreműködésének köszönhetően.

Tavasszal Marinus van Reymerswaele flamand festő munkásságának szentelnek önálló tárlatot. Ősszel az andalúz barokk festészetről, Leonardo da Vinci műhelyének titkairól és a spanyol kulturális és vallási intézményekben őrzött dél-amerikai műalkotásokból nyílnak kiállítások.