3850-szer zaklatott telefonon egy férfi egy másik férfit

bűnügy
2021 január 25., 08:40

A 23 éves vádlott egy férfit és annak négy hozzátartozóját 2018 áprilisa és júliusa között összesen 3850 alkalommal zaklatta telefonon, illetve többször átirányította a sértettek telefonszámára érkező hívásokat a saját számára – derül ki a Debreceni Törvényszék közleményéből.

A vádlott elismerte tettét, a tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság elfogadott. A vádlott és a sértett 2017-ben ismerkedtek meg, barátok lettek, később azonban a vádlott jelezte a másik férfinak, hogy többet érez a barátságnál, emiatt utóbbi minden kapcsolatot megszakított vele. A 23 éves férfi ezután több telefonról is próbálta felhívni a sértettet, később pedig annak hozzátartozóit hívogatta. A közlemény szerint „a vádlott féltékenyeségből és haragból a sértettek magánéletébe, mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozott, őket rendszeresen és tartósan telefonon háborgatta”.

A bíróság a vádlottal szemben 168 ezer forint pénzbüntetést és 150 órányi közmunkát szabott ki.