A gyógyszerészeti hatóság által felkért szakértők az elérhető adatok alapján nem javasolták az orosz vakcina engedélyeztetését

járvány
2021 január 25., 19:43

Múlt kedden volt egy tanácskozás, amin az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által felkért külsős szakértők vettek részt. A téma az orosz Szputnyik V vakcina engedélyeztetése volt. A Telex információi és ezzel egybevágóan a mi értesüléseink szerint is a szakértők nem javasolták a vakcina engedélyét, mert fontos adatok hiányoztak vagy ellentmondásosak voltak a dokumentumban. Ezek szerintük tisztázásra szorultak volna.

Annak ellenére, hogy a külsős szakértőknek kifogásaik voltak, másnap az Origón megjelent hírből értesültek arról, hogy a Szputnyik megkapta az engedélyt. Ezután értesülésünk szerint több tag is úgy döntött, hogy nem vesz részt a jövőben a tanács munkájában.

A kérdéseinkkel megkerestük az OGYÉI-t is, de azt írták, hogy a kérdésben megfogalmazott állításokat nem tudják megerősíteni. „Tájékoztatni szeretnénk, hogy az engedélyezési folyamat a nemzetközi normáknak megfelelően történt, hatóságunk ugyanakkor a szakértői bizottságokban folyó munka részleteit, a szigorú titoktartási előírások következtében nem oszthatja meg a nyilvánossággal”.

Titoktartási nyilatkozat köti a külsős szakértőket is, még a testület tagjainak a neve sem publikus.

Az OGYÉI azt is írta, hogy „a Szputnyik V vakcinát jelenleg az NNK szakértői vizsgálják. Az OGYÉI – az NNK szakvéleményének függvényében – támogatja a Szputnyik V vakcina felhasználását”.

Az orosz vakcinát múlt szerdán, némileg váratlanul engedélyezte az OGYÉI, hiszen Szijjártó Péter is azt mondta, hogy a szakértők még kint vannak üzemlátogatáson Oroszországban, és konzultációkat folytatnak.

Az OGYÉI főigazgatója, Szentiványi Mátyás az engedélyeztetés után azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak, hogy rekordidő alatt, a megszokott 210 nap helyett bő két hónap alatt, megfeszített munkával vizsgálták a Szputnyik V-t. Átnézték a vaskos dossziét, videókonferenciát tartottak, helyszíni szemlén is részt vettek. „Összességé­ben elmondható, sok kérdést tettünk föl – s ha nem feleltek volna rá, akkor most nem számolhatnánk be arról, hogy lezártuk az érintett vakcina vizsgálatát” - mondta Szentiványi. Azt elismerte, hogy „az úgynevezett fázis-3-as vizsgálatnak hiányzott egy közbülső riportja, de aztán ezt pótolták, illetve minőségi kérdésünk is akadt, amire szintúgy megnyugtató módon feleltek”.

Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy a meglévő adatok sem adtak választ a külsős szakértők minden kérdésére. Az OGYÉI másnap kiadta az engedélyt.

Az oltást még nem kezdik el. Az OGYÉI után a Nemzeti Népegészségügyi Központ is vizsgálja a vakcinákat. Erről Szentiványi azt mondta, hogy „először még befut egy adag vakcina, melynek minden egyes gyártási tételéből mintát vesz az NNK. Ez a munka két-három hétig tart, ahol a szakemberek részleteiben azt vizsgálják, hogy az adott szer megfelel-e a korábban leírtaknak. Egy biztos, a Szputnyik V vakcináról immár elegendő tudással rendelkezünk”.