Varga Judit: Szabályozni fogjuk a nagy techcégeket

POLITIKA
2021 január 26., 11:27

Tavasszal törvényjavaslatot fog benyújtani az Igazságügyi Minisztérium a nagy technológiai vállalatok szabályozásáról, írja Varga Judit miniszter egy Facebook-posztban.

„Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik. Továbbra is együttműködünk az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében. Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül.”

link Forrás

Varga egy múlt heti posztban azt állította, a Facebook titokban, politikai céllal korlátozta a profilja láthatóságát, csökkentette az elérését, ahogy szerinte más keresztény-jobboldali vélemények esetében is történt. A Facebook aztán a HVG megkeresésére közölte, hogy semmilyen intézkedést nem hoztak Varga oldalával kapcsolatban.

A miniszter törekvése egybevág a lengyel kormányéval, amely törvényben tiltaná a közösségimédia-cégeknek, hogy olyan posztokat távolítsanak el, amelyek nem ütköznek más állami szabályozásokkal.