Guterres a holokauszt emléknapján emlékeztetett rá, hogy nem a zsidók hozták létre a koronavírust, és a pestist sem ők terjesztették

társadalom
2021 január 27., 05:24

A neonácizmus, a fehér nacionalizmus, az idegengyűlölet, a gyűlöletbeszéd és az antiszemitizmus elleni globális fellépést sürgetett kedden a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából António Guterres ENSZ-főtitkár.

A portugál politikus egyúttal a propaganda és a félretájékoztatás ellen is felemelte szavát. Az ENSZ-főtitkár szerint szélesebb körben kell oktatni, hogy mit tettek a nácik a második világháború idején, miután az amerikai fiatalok mintegy kétharmadának nincs tudomása arról, hogy a soában hatmillió zsidót gyilkoltak meg.
Az ENSZ megemlékezését New Yorkban a világjárvány miatt interneten keresztül tartották meg.

„A zsidókat a világjárvánnyal kapcsolatba hozó álhírek, amelyek szerint a zsidók hozták létre a vírust, hogy világuralomra törhessenek, nevetségesek is lehetnének, ha nem lennének halálosan veszélyesek"

- hangsúlyozta Guterres, felidézve, hogy ezzel ismét felütötte a fejét az az antiszemita nézet, amely alapján már a XIV. században a zsidókat vádolták azzal, hogy terjesztik a pestist.

António Guterres szerint szomorú, de nem meglepő, hogy a világjárvány felerősítette a holokauszttagadást és a történelmi tények eltorzítását.

A berlini Betonerdő, melyet a meggyilkolt zsidók emlékére emellték.
photo_camera A berlini Betonerdő, melyet a meggyilkolt zsidók emlékére emellték. Fotó: Fabian Sommer/dpa Picture-Alliance via AFP

„Európában és az Egyesült Államokban és máshol is a fehér felsőbbrendűség képviselői szerveződnek és határokon átnyúlva toboroznak, a nácik jelszavait és jelképeit lobogtatják, gyilkos eszméiket terjesztik. Tragikus, de az árnyékban töltött évek után a neonácik ismét teret nyernek” - fogalmazott Guterres, figyelmeztetve, hogy a neonácik több országban beférkőztek a rendfenntartó szervek soraiba, és eszméik a fősodorhoz tartozó pártok diskurzusába is beszivárogtak.

„A fehér felsőbbrendűség és a neonácizmus térnyerését azzal együtt kell értelmezni, hogy globális támadás indult az igazság ellen, a tudomány és a tényeken alapuló elemzések ellen” - hangoztatta a politikus, aki szerint a média széttöredezettsége és a közösségi média térhódítása hozzájárul ahhoz, hogy eltűnnek az általánosan, mindenki által elfogadott tények.

„Összehangolt globális fellépésre van szükség, hogy szembenézzünk ezzel a fenyegetéssel, szövetséget kell építenünk, hogy feltartóztassuk a neonácizmus és fehér felsőbbrendűség erősödését és terjedését, hogy szembeszálljunk a propagandával és a félretájékoztatással” - mondta az ENSZ-főtitkár.

(MTI)