Súlyosbította a bíróság a nőgyógyász büntetését, aki kizsarolta a pácienseitől a hálapénzt

bűnügy
2021 január 27., 19:38

Súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla szerdán egy hálapénzt kérő nőgyógyász büntetését, az orvost két év szabadságvesztésre ítélték öt évre felfüggesztve, három évre eltiltották és három millió forint pénzbüntetést is kapott - ezt közölte a másodfokon eljáró hatóság a törvényszéki honlapon.

A 74 éves férfi egy budapesti egészségügyi intézményben dolgozott. A szülész-nőgyógyász 2014 és 2017 között öt páciensétől kért, egyes esetekben pedig kapott is pénzt. A férfi nyugdíjba vonulása után megbízási szerződéssel dolgozott szülész-nőgyógyász szakorvos munkakörben. Fekvőbeteg-ellátásban és műtétekben működött közre, hétvégéken és munkaszüneti napokon ügyeletvezetőként dolgozott, vezetői feladatokat nem látott el. A betegeket nem magánrendelésben, hanem a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátás keretében látta el.

Az egyik páciense, miután az orvos ügyeletesként levezette a szülését, saját elhatározásából 30 ezer forintot adott át.

Az orvos viszont kevesellte az összeget és közölte, hogy a "tarifája" 100 ezer forint, egy későbbi vizit során pedig kérte a fennmaradó összeget. Mikor a nő 20 ezer forintot adott az orvosnak, azzal, "hogy nem tud több pénzt adni", a férfi közölte: "úgy gondolkozzon, hogy a varratait ő fogja kiszedni", és a zárójelentést is ő fogja megírni.

Két nőtől arra hivatkozva kért pénzt, hogy "kiskassza" működik a műtőben, és a résztvevőknek pénzt kell adniuk, egy esetben ismét 100 ezer forintot. Egy negyedik, nála szülő nőtől a műtő bérleti díjára, a személyzet díjazására és a saját tarifájára hivatkozva kért pénzt, kapott is 60 ezer forintot, amit átvett, de mondta, hogy neki 150-160 ezer forint járna. Az ötödik nőtől a sürgősségi császármetszésért kért több alkalommal hálapénzt, amit a páciens elhárított, ennek ellenére az orvos közölte, hogy varratszedéskor várja tőle a 160 ezer forintot.

Az orvost üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2020. szeptember 23-án bűnösnek mondta ki. Ezért őt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 1 millió forint pénzbüntetésre és 80 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a szabadságvesztés tartamának felemelését és a felfüggesztő rendelkezés mellőzését kérte, a vádlott pedig enyhítésért fellebbezett. A másodfokú bíróság két év szabadságvesztésre ítélte a nőgyógyászt, öt évre felfüggesztve, a pénzbüntetését összességében 3 millió forintra súlyosította, valamint 3 évre eltiltotta az orvosi foglalkozás gyakorlásától is.

A másodfokon eljáró ítélőtábla tanácsának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a vádlott nem hálapénzt fogadott el, hanem jogtalan előnyt kért, illetve követelt."A hálapénz ugyanis a páciens vagy a hozzátartozója részéről az orvosi ellátással kapcsolatos hála jeléül, önként adott juttatás". Egyértelmű volt, hogy a vádlott valamennyi cselekményét üzletszerűen valósította meg, mert annak ellenére, hogy a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátásokról volt szó, rendszeres haszonszerzésre törekedve többször jogtalan előnyt kért.

Súlyosító körülményként kellett értékelni, hogy a vádlott több ízben gyakorlatilag zsarolta a pácienseket. "Az ítélőtábla kifejezetten a magas életkorára tekintettel látott lehetőséget vele szemben a szabadságvesztés felfüggesztésére, ugyanakkor a súlyosabb jogi minősítés a szabadságvesztés tartamának és próbaidejének, valamint a pénzbüntetés növelését indokolták". (MTI)