Összevertek egy anyát, mert a gyereke konfliktusba keveredett egy másik gyerekkel egy miskolci játszótéren

bűnügy
2021 február 01., 10:25

Vádat emeltek egy miskolci férfi és nő ellen, mert miután a gyerekük összeveszett egy másik gyerekkel a játszótéren, nekiestek a gyerek anyjának, olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A vádirat szerint a vádlottak 2020 áprilisában, egy délelőtt, Miskolcon szóváltásba kerültek a sértett kisgyermekes nővel amiatt, mert a gyereke konfliktusba került a vádlott kiskorú gyerekével.

Először hangosan szidalmazták az édesanyát, majd a vádlott nő meglökte, amitől a sértett a földre esett és beütötte a fejét. Ezután a hajánál fogva megfogta és ököllel arcon ütötte. A sértettnek csak nehézségek árán sikerült felállnia és megpróbált elmenekülni, azonban a másik nő ebben megakadályozta azzal, hogy olyan erővel megrúgta, amitől ismételten a földre esett, majd újból a már földön lévő sértettet tovább rugdosta.

A férfi eleinte csak nézte a bántalmazást, közben pedig olyan kijelentést tett, hogy „nő a nő ellen”. Amikor megérkezett a sértett nő édesanyja, felszólította a vádlottakat, hogy hagyják abba, amit csinálnak. A nő anyja attól tartott, hogy a férfi is meg fogja ütni a lányát, ezért lefogta a férfi már ökölbe szorított kezét, mire a férfi őt ütötte meg.

A sértettek közül a kisgyermekes anya a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett el, a védelmére kelő anyján is zúzódásos sérülések keletkeztek, azonban az ő esetében nem terjesztettek elő magánindítványt.

Az ügyészség a vádlottak közül a büntetlen előéletű nővel szemben pénzbüntetést, míg a büntetett előéletű férfival szemben elzárás büntetést indítványozott.