Több nő vádolta meg Marilyn Mansont abuzálással

Evan Rachel Wood színésznő és még legalább négy nő vádolta meg Marilyn Mansont szexuális, fizikai és lelki bántalmazással.

Evan Rachel Wood már korábban is beszélt arról, hogy bántalamzta az exe, de akkor nem nevezte meg, hogy pontosan kiről van szó. Hétfőn azonban egy Instagram-posztot tett közzé, amiben azt írta:

„A bántalmazóm neve Brian Warner, akit a világ Marilyn Manson néven ismer. Tizenéves koromban kezdett el foglalkozni velem, amikor még tinédzser voltam, és évekig borzalmasan bántalmazott. Manipulált, hogy alávessem magam neki. Megtorlás, rágalmazás és zsarolás félelmében éltem. Azért vagyok itt, hogy leleplezzem ezt a veszélyes embert, és felhívjam a figyelmet azokra az iparágakra, amelyek lehetővé tették azt, amit csinált, mielőtt további életeket tesz tönkre. Azokkal az áldozatokkal vagyok, akik nem fognak többé hallgatni. ”

Ezután legalább négy másik nő posztolta ki a történetét Mansonról, amik többnyire kínzásról, szexuális, fizikai és lelki bántalmazásról és fenyegetésekről szólnak. Manson a hasonló őt ért vádakat már korábban tagadta, a mostani történetekre pedig még nem reagált. (Vanityfair)