Egy nő azt állította, ismeretlenek verték és vagdosták meg, de a gyanú szerint élettársa volt a tettes

bűnügy
2021 február 02., 06:10

A kecskeméti kórház orvosa értesítette a rendőrséget január 30-án, miután egy betegként érkezett nő azt állította, két nappal korábban Nagykőrösön ismeretlenek megtámadták, megverték, megvagdosták, kirabolták, írja a police.hu.

A rendőrök feltérképezték nagykőrösi vasútállomást és környékét, ahol a nő állítása szerint a támadás történt, de semmi nem utalt közelmúltban elkövetett, jelentős vérveszteséggel járó bűncselekményre. Mivel a nő továbbra sem változtatott történetén, a nagykőrösi nyomozók figyelme egyre inkább a nő 48 éves élettársára terelődött. A rendőrségi jelentés szerint a 15 négyzetméteres lakásuknak „alig volt olyan pontja, ahol ne rögzíthetett volna a szemlebizottság vérnyomot. A földet, az ágyneműt, a bútort, a falat fröccsent vér szennyezte”.

A helyszíni szemle alatt kikérdezték a férfit, aki már egy új verzióban adta elő a történteket, más helyszínt és más időpontot megjelölve. Időközben a kórház is jelezte, az áldozat sérülése súlyos, testét pedig több napos hematómák és vágott sérülések borítják.

A 48 éves férfit előállították, kihallgatásán tagadta, hogy bántalmazta volna a nőt.

A rendőrök gyanúja szerint a férfi január 28-án délután megkötözte élettársát, akit „hol késsel vagdosott, hol egy ütleggel vert másnap hajnalig”, majd rázárta az ajtót, és azt is ő találta ki, hogy Kecskemétre buszoznak a kórházba, ahol a kitalált rablási történetet adják elő.

A férfit őrizetbe vették, eljárás indult ellene és a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását.