Tíz hónap után úgy ébredhet fel a kómából a brit tinédzser, hogy semmit nem tud a világjárványról

külföld
2021 február 02., 12:24

Tíz hónap után fokozatosan kezdett magához térni kómájából az a brit tinédzser, akinek felébredésekor fogalma sincs arról, hogy egy világjárvány tombol éppen. Annak ellenére sem, hogy ő maga is kétszer átesett a koronavírus-fertőzésen, írja a Guardian.

A 19 éves Joseph Flavillt tavaly március elsején ütötte el autó Burton upon Trent településen, ekkor még három hét volt hátra addig, hogy Nagy-Britanniában berobbanjon a koronavírus-járvány, és lezárásokat kelljen elrendelni.

A fiatal férfi súlyos agykárosodást szenvedett, de az állapota az elmúlt hónapokban fokozatosan javult, és nemrég elkezdett reagálni is a külső ingerekre. Nagynénje, Sally Flavill Smith azt mesélte a brit lapnak, hogy miután 10 hónapig nem volt magánál, Joseph semmit nem tudott a járványról. És a családtagok azt se tudták, hogy hol kezdjék az egészet. Mint a nagynéni fogalmazott, ha neki egy éve valaki elmondta volna, hogy mi fog történni a következő 12 hónap során, nem hitte volna el. Épp ezért fogalma sincs arról, hogy Joseph hogyan fogja megérteni, hogy min mentek mindannyian keresztül.

Elmondása szerint a család videós hívás során próbálta elmagyarázni a fiatal férfinak, hogy miért nem lehetnek ott mellette személyesen, de a járvány valós méretét nem mondták még el neki.

Nagynénje szerint amikor már teljesen magánál lesz, akkor minden bizonnyal fogalma se lesz arról, hogy miért van egy kórházi szobában. A család épp ezért akarja a lehető leginkább leegyszerűsíteni a dolgokat, és nem akarják, hogy túl nagy hangsúly jusson a járványra. És amikor majd találkozhatnak végre személyesen is, akkor mesélik majd el neki, hogy mi minden történt.

A tinédzser hónapokon át a leicester-i kórházban volt, de nemrég átszállították egy otthonba, ahol folytathatja a felépülését. Kérésre képes volt már mozgatni a végtagjait, és családtagjai meg barátai hívására képes volt már kacsintással és mosolygással reagálni.

A rokona szerint a fiatal már képes arra, hogy kérésre megérintse valamelyik végtagját, illetve igent vagy nemet pislogjon. Flavill Smith szerint ugyan Joseph előtt még hosszú út áll, de elképesztő az a fejlődés, amit az elmúlt három hétben bemutatott.

A fiatal férfi ráadásul kétszer is elkapta a koronavírust a balesete óta, de mindkétszer felgyógyult a fertőzésből.