Nem ismerte el bűnösségét az egykori áldozat, akit katolikus vezetők vádolnak zaklatással

Ma tartották a bírósági előkészítő ülést abban a különleges ügyben, amelyről a napokban kétrészes nagy cikkben számoltunk be. A főszereplő A., akit gyerekkorában egy katolikus pap zaklatott, és aki hosszú évek óta hiába harcol érte, hogy ismerjék el áldozatként, és akit másfél éve katolikus elöljárók jelentettek fel zaklatásért.

A Fővárosi Törvényszék sajtóközleménye szerint „egy férfit 2 rendbeli zaklatás vétségével vádol az ügyészség. A vád szerint a férfi több esetben felkereste a katolikus egyház egyik plébánosát arra kérve őt, hogy álljon ki mellette a gyermekkorában – egy azóta már laicizált pap által – a sérelmére elkövetett szexuális zaklatás miatt, valamint segítse őt abban, hogy Erdő Péter bíboros bocsánatot kérjen tőle.”

A. a Pesti Központi Kerületi Bíróságon február 4-énFotó: urfip/444.hu

„2019 májusában és júniusában a terhelt több alkalommal megjelent a plébános által tartott misén, két esetben vallási vezetőket bíráló szórólapokat helyezett el egy bazilika épületében, valamint a 2019 márciusa és júniusa közötti időszakban napi rendszerességgel kísérelte meg telefonon is elérni a plébánost és az érseki általános helynököt hivatali telefonján” - folytatódik a vád ismertetése. „Miután a fenti megkeresései sikertelenek voltak, a püspököt segítő papot mobiltelefonján is felhívta, részére – egy hónap alatt – 23 darab sms-t, valamint 2 darab elektronikus levelet is küldött. Ezekben azzal fenyegette meg a címzettet, hogy ha nem kérnek tőle bocsánatot, akkor meg fogja zavarni a szertartásokat.” 

Az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte el a bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem.

A vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, majd a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Az első tárgyalás április 22-én lesz, erre a vádlotton és más tanúkon kívül alighanem a két sértettet, az A. ellen feljelentést tevő Snell György segédpüspököt és Süllei László érseki helynököt is idézi majd a bíróság.

Az ügyben megszólalt Erdő Péter is, aki Benedek és Ferenc pápával, illetve más bíborosokkal ellentétben nem találkozott soha a molesztáló papok áldozataival, ezt A. is hiába kérte tőle. 

Süllei László, a Mátyás-templom plébánosa lepecsételi a Magyar Posta által kiadott bélyegeket, mellette Habsburg György, Boldog IV. Károly uralkodó unokája és Erdő Péter esztergom-budapesti érsek; 2016.Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

A Válasz Online-nak Erdő azt mondta a bíróság elé álló férfiról: „elindított egy folyamatot, amely később kiterjedt másokra is, végső soron pedig a helyzet megoldását eredményezte: az érintett pap elbocsátását az egyházi szolgálatból és a papságból. Ebben a tekintetben tehát még köszönettel is tartozunk ennek az embernek. Ami most történik, az a vita nem közte és az egyházmegye között van.” 

Azt már nem részletezte a bíboros, hogy bár valóban nem az általa vezetett egyházmegye kezdeményezett eljárást az áldozat ellen, de a magánindítványokat az érsekség vezetői tették, és az egyik iratban szó szerint az szerepel, hogy a főegyházmegye „nevében és képviseletében” tesz feljelentést Erdő Péter helyettese.

Bakos Zsolt plébániai kormányzó, az érsekség papja a 444-nek azt mondta: „nem méltó”, hogy az egyházmegye elöljárói feljelentették A-t, hiszen „végül is igaza lett, minden bebizonyosodott, különféle megalázó próbatételeken keresztül, ezt tényleg ő harcolta ki.”