Anyja elvette a PlayStationjét annak a brit tinédzsernek, aki az utcán gyalázta a tisztifőorvost

február 5., péntek 4:25

A brit sajtó értesülései szerint anyja azzal büntette meg a napokban a brit tisztifőorvost, Chris Whittyt gyalázó fiatalt, hogy elvette tőle a PlayStationjét. A szidalmazásról videófelvétel is készült, ami komoly felháborodást keltett az országban, írja a Guardian.

A fiatal ugyanis azzal vádolta meg Whittyt, hogy hazudik a járványról. Whitty éppen ebédet vásárolt magának egy mexikói étteremben Londonban, amikor a 15 éves fiatal elkezdett kiabálni vele, hogy hagyja abba a hazudozást a tévében a koronavírussal kapcsolatban.

A fiatal, akinek a nevét nem közölte a sajtó, maga is készített felvételt a történtekről, amit aztán kirakott a TikTok-ra. Ezt osztotta még később egy konzervatív politikus, Matt Vickers, aki megdöbbentőnek nevezte a látottakat.

A brit sajtóban a fiatal anyja, egy 47 éves nő szólalt meg, aki elmondta, hogy megkérte fiát, készítsen egy új videót, melyben bocsánatot kér a tisztifőorvostól. Elmondása szerint elszörnyedt, amikor meglátta, mennyire goromba volt a fia, ugyanis nem így nevelték, és nem ezt a viselkedést várja tőle.

Chris Whitty Fotó: ALBERTO PIZZOLI/AFP

A nő elmondta azt is, hogy megbüntette a fiút, elkobozta ugyanis a konzolját, amit a legjobban szeret a világon. Szobafogságra viszont nem ítélte, mert épp eléggé szenved a lezárások miatt, és eleve nem jár el annyit otthonról, mint korábban.

Whittyt amúgy nem rázták meg a történtek, amikor erről kérdezték a szerdai sajtótájékoztatón, annyit mondott, hogy szerinte a fiatal srác csak fel akart vágni, és meglepődött, hogy ezt az egészet felkapta a média, hiszen az egésznek nincs nagy jelentősége, és biztos benne, hogy a fiatal később remek állampolgárrá fog válni.

A fiatal anyja szerint a videó amúgy mutatja azt is, hogy mennyire megsínyli a fiatalok mentális egészsége a járványt és a lezárásokat.