Erzsébetvárosban nyitnak kulturális központot az SZFE-ről kiszorított oktatók és diákok

Az erzsébetvárosi önkormányzat jelentett be, hogy egy nyitott alkotóműhelyről és kulturális központról szóló pályázattal nyerte el a Damjanich utca 4. szám alatti, felújított épület bérleti jogát a Várkonyi Zoltán Alapítvány, mely mögött az SZFE kormányzati megszállása ellen tiltakozók állnak. 

Az SZFE oktatói és diákjai január közepén jelentették be, hogy független alkotóhelyet hoznak létre, miután a Fidesz felől érkező Vidnyánszky Attila erővel megszállta az egyetemet. A diákok vasárnap búcsúztak el eddigi otthonuktól

Az önkormányzat közleménye szerint „ezzel Erzsébetváros egy tehetséges, kreatív és bátor művészcsapatnak ad otthont; azoknak a diákoknak, és tanároknak, akik harcoltak az egyetem autonómiájáért, és nem fogadták el a hatalom által rájuk erőltetett modellváltást és új vezetést”. 

A Google Street View révén még a felújítás alatt lévő állapotot látni

A közlemény szerint az alapítvány legfőbb célja a Színház— és Filmművészeti Egyetem 155 éves hagyományának ápolása, szellemi örökségének továbbvitele és megújítása, és a házban egy közösségi teret szeretnének megvalósítani. Előadásokat, kurzusokat, vetítéseket, könyvbemutatókat tartanak majd, terveik szerint együttműködnek a kerület iskoláival, óvodáival. A tervek szerint nyár végén egy szabadtéri nyitófesztivállal mutatkozhatnak majd. Az épület kulcsát Niedermüller Péter polgármester adja át hétfő délután. 

A FreeSZFE Egyesület közleménye szerint az oktatók által korábban létrehozott – az új épület bérleti jogát pályázati úton elnyerő – Várkonyi Zoltán Alapítvány elsődleges feladata az lesz, hogy az oktatás folyamatosságát biztosítsa,hallgatók által kezdeményezett művészeti projektek támogatásával és ezek infrastrukturális segítésével. 

Mint írják, közösségük a modellváltáson kívül számos más társadalmi ügyben, és különböző csoportosulásokkal vállalt közösséget, és céljuk, hogy ez a társadalmi érzékenység és nyitottság az új intézmény kialakításában is megjelenjen. A többfunkciós épületnek nemcsak oktatási és művészeti felhasználásával szeretnének élni, hanem annak közösségivé tételével is.