A szólásszabadság körül foroghat Trump második impeachmentje

Donald Trump kedden újra történelmet ír, 2021. február 9-én megkezdődik a második pere az amerikai szenátusban. Soha előtte nem emeltek kétszer alkotmányos vádat amerikai elnök ellen, és soha előtte nem folytattak le alkotmányos vádeljárást (impeachment) már megbukott elnökkel szemben.

Az eljárás kimenete, ahogy 2019 januárjában, az első impeachment idején, úgy most sem kérdéses. Trump elítéléséhez kétharmados többség, 67 szenátor szavazata kéne, de a demokratáknak alapból csak ötven szavazatuk van, és reálisan legfeljebb öt republikánus szenátor támogatásának megszerzésére van esélyük.

Ráadásul mostanra mintha mindkét nagy pártnak sürgősebb dolga is volna a már megbukott Trump elítélésénél, és Joe Biden elnök is úgy tesz, mintha minden más fontosabb volna ennél. A demokratáknak ugyan politikailag fontos lenne Trump elítélése, de praktikusan fontosabb volna Joe Biden elnök 1900 milliárd dolláros gazdasági segélyprogramjának megszavazása, amit a szenátusi per hátráltat.

A republikánusok pedig érthető okokból szeretnének már túl lenni ezen a pártban törést okozó problémán. Mert bár tény, hogy a republikánus frakció nem úgy hasadt ketté, hogy annak az eljárás szempontjából bármekkora jelentősége legyen, de 11 republikánus képviselő mégiscsak megszavazta a képviselőházban a vádemelést, ahogy 5 szenátor pedig elutasította párttársuk, Rand Paul január végén benyújtott határozati javaslatát, amiben már az eljárás kezdete előtt véget vetett volna az impeachmentnek, arra hivatkozva, hogy alkotmányos vádeljárást csak regnáló elnökkel szemben lehet lefolytatni. Ezzel el is jutottunk a kedden kezdődő per legnagyobb kérdéseihez. Maga a vád viszonylag egyszerű. A képviselőház vádirata szerint - amit a demokraták egységesen szavaztak meg 11 republikánus támogatásával - Donald Trump 2021. január 6-án a Fehér Ház előtt tartott beszédével lázadást szított, melynek eredményeként hívei még aznap lerohanták a Capitolium épületét azzal a céllal, hogy megakadályozzák a 2020 novemberi elnökválasztás eredményének hivatalos kihirdetését, magyarán felülírják egy demokratikus választás eredményét. Donald Trump pedig mindezt tétlenül nézte, nem próbálta helyreállítani, sem megvédeni az alkotmányos rendet, amivel elnöki esküjét is megszegte.

Donald Trump jogi csapata ezzel szemben azzal védekezik, hogy

• egyrészt Trump ellen nem is lehetne alkotmányos vádeljárást folytatni, mert Trump már nem elnök, csak egyszerű állampolgár;
• január 6-i beszédében pedig csak a véleményszabadság alkotmányos jogával élt, az elhangzottak védett szólásnak minősülnek.

Mindkét érv megfontolásra érdemes, kezdjük a másodikkal, a véleményszabadság kérdésével - amerikai jogi terminus szerint az első alkotmánykiegészítésen alapuló védelemmel.

A "csak a szólásszabadságával élt" védelem

Az amerikai alkotmány 1. kiegészítése valóban komolyan védi a szólás, a véleménynyilvánítás szabadságát, ám ez a védelem nem korlátlan. A szólásszabadságnak vannak jogi korlátai:ha a szólás rágalmazó, becsületsértő, vagy erőszakra bújt, nem vonatkozik rá alkotmányos védelem. Trumpot most pont azzal vádolják, hogy beszédében erőszakra bujtott, vagyis ez alapján nem feltétlenül minősül szólása védettnek. Csakhogy az amerikai jogban ez utóbbit, a felbujtást korlátozottan értelmezik, pont azért, hogy minél nagyobb teret biztosítsanak a szólásszabadságnak.

Az amerikai legfelsőbb bíróság 1969-ben vezette be az ún. Brandenburg tesztet, amit nem a német városról, hanem egy Clarence Brandenburg nevű ohiói rasszistáról, egy helyi Ku Klux Klán vezérről neveztek el, akit a helyi bíróságok elítéltek, a legfelsőbb bíróság viszont felmentett. Azt a legfelsőbb bíróság se vitatta, hogy Brandenburg többször is feketék és zsidók elleni bosszúra buzdított, de nem találta bizonyítottnak, hogy az ő szavait mások tettei követték volna.

Az ítéletben felállított kritériumok alapján tehát egy szólás akkor minősülhet csak erőszakra felbujtásnak, ha

• a beszélő szándéka volt, hogy szavait törvénytelenség kövesse;
• ez a törvénytelenség "küszöbön álló", vagyis a szólással egyidejűleg vagy azt követő rövid időn belül bekövetkezik;
• és valószínűsíthető, hogy a törvénytelenség a szólás miatt következett be.

Az amerikai alkotmányjogászok és szólásszabadság-szakértők körében abban csaknem teljes a konszenzus, hogy a teszt utóbbi két feltétele teljesülhetett: a zavargás közvetlenül Donald Trump január 6-i beszéde után robbant ki, így egyértelműen küszöbön álló törvénytelenségről beszélhetünk, amit valószínűsíthetően maga a beszéd váltott ki.

Abban, hogy maga a beszéd felbujtásnak minősül-e, már van némi vita. 143 alkotmányjogász a New York Timesban publikált nyílt levele alapján annak minősül. Suzanne Nossel, az amerikai PEN klub vezetője, szólásszabadság-szakértő szerint viszont nem feltétlenül, mert Trump ugyan tényleg arra buzdította a híveit, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz és gyakoroljanak nyomást a republikánus szenátorokra és képviselőkre a demokratikus választás eredményének megmásításáért, de arra is szólított, hogy "békésen, hazafiasan hallassák a hangjukat".

Most, hogy ezt kiveséztük, érdemes megjegyezni, hogy a vita némileg akadémikus. Az alkotmányos vádeljárás ugyan külsőségei szerint leginkább a bíróságira hajaz, ám azt nem bíróság, hanem a szenátus, vagyis nem a bírói, hanem a törvényalkotói hatalmi ág folytatja le, melyre így egyáltalán nem vonatkozik a legfelsőbb bírósági precedens. Mi több, az alkotmányos vádeljárásnak még csak az se feltétele, hogy a vád alá helyezett törvényt sértsen. A Timesban megjelent nyílt levelükben az alkotmányjogászok ezt azzal szemléltetik, hogy bár semmilyen törvény nem tiltja például, hogy az elnök az országot ért támadás esetén semmit se tegyen, ha ez történne, azzal az elnök megszegné az alkotmány és az ország védelmére tett esküjét, így impeachelhetővé válna.

A "nem is folytathatják le az eljárást Trump ellen, mert már nem is elnök" védelem

Trump jogi csapatának másik fő érve, hogy a szenátus nem is jogosult lefolytatni az eljárást Trumppal szemben. Ezt arra alapozzák, hogy az alkotmány szerint az impeachment végkimenete az, hogy az elnököt (alelnököt, más köztisztviselőt) eltávolítják a posztjáról. Márpedig Trumpot már nem távolíthatják el, mert már nem is elnök.

Erre az érvre a cáfolat az egyik legnevesebb republikánus jogásztól, Charles "Chuck" Coopertől, Jeff Sessions egykori igazságügyi miniszter kebelbarátjától jött, aki a Wall Street Journalban mutatott rá, hogy a Trump védői által hivatkozott passzuson túl az alkotmány azt is lehetővé teszi, hogy mellékbüntetésként az elítéltet eltiltsák közhivatal viselésétől. Cooper olvasatában tehát a posztról való eltávolítás a kiszabható minimális büntetés, míg a közhivataltól csak azt lehet eltiltani, aki már nem viseli azt. Vagyis az alkotmány értelemszerűen lehetőséget ad már távozott közhivatalnokok elleni alkotmányos vádemelésre is, ahogy erre precedens is volt már az amerikai politikatörténetben - még ha nem is elnök, hanem a vádeljárás megindítása előtt lemondó miniszter esetében.

Száz szónak is egy a vége: ahogy egy éve ilyenkor, úgy most is az a helyzet, hogy bár az elnök bizonyíthatóan elkövette azt, amivel megvádolták, a szenátus, ami mégiscsak egy politikai testület, politikai döntést hozva felmenti.