A lengyel független média egységesen felfüggesztette a hírszolgáltatást, hogy az új reklámadó ellen tiltakozzanak

február 10., szerda 8:03

„Itt most a kedvenc hírportálját kellene látnia. Elnézést kérünk az olvasóinktól, és a megértésüket kérjük, de most a nyílt levelünk következik.”

Ilyen üzenet fogadja a lengyel független média olvasóit szerda reggel. A kormánytól független rádiók felfüggesztették a hírszolgáltatást, a híroldalak pedig fekete címlappal jelentek meg. Egy új adónem ellen tiltakoznak így, amit a kormány a koronavírus-járványra hivatkozva vezet be, de a kritikusok szerint valójában a független sajtó megroppantása a célja.

Az új adót a reklámbevételekre vetné ki a kormány, 2 és 15 százalék között a cég méretétől függetlenül. A parlamenten rohamléptekben nyomják át a javaslatot, a kormány pedig arról beszél, hogy kellenek a bevételek az egészségügy és a kultúra finanszírozására.

Mateusz Morawiecki Fotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP

A Mateusz Morawiecki miniszterelnöknek címzett levelet 43 médiatermék írta alá közösen, akik úgy érzik, kényszerhelyzetbe hozzák őket.

A Politicónak nyilatkozó lengyel médiavállalkozó szerint egyértelmű, hogy a kormány

a magyar módszert másolja le, a független médiát akarják ellehetetleníteni.

Az adót ugyan az állami médiának is be kell fizetnie, ami viszont olyan jelentős támogatást kap, hogy sokkal kisebb problémát jelent majd számukra, mint a független médiának. Sok kormánypárti oldal pedig pont elég kicsit ahhoz, hogy ne kelljen befizetnie. (Politico)