Rövid időre kinyílt egy kapu, és a kínaiak hirtelen szabadon beszélgethettek

A kínai vezetés hétfőn lelőtte a Clubhouse nevű appot az országban, ezzel pedig bezárt egy olyan kis ajtót, amin belépve jó néhány kínai végre átélhette - még ha ilyen rövid időre is -, hogy milyen érzés szabadon vitázni, beszélgetni. Az app lekapcsolása nagyon szomorú, de a legkevésbé sem meglepő hír.

A Clubhouse alkalmazás alig egy éve létezik, meghívásos alapon működik. Azok a felhasználók, akik bejutnak, olyan pop-up csetszobákban beszélgethetnek, melyek a beszélgetés végén megsemmisülnek. A felhasználók bármelyik csetbe bekapcsolódhatnak, látják, ki beszél vagy hallgat éppen, és bekövethetnek bizonyos felhasználókat.

Az elsőre nem túl progresszívnak hangzó app a Szilícium-völgyben jól ismert vállalkozó, Paul Davidson, és társa, Rohan Seth, a Google egykori mérnökének terméke. Davidson számára az ilyen típusú fejlesztés nem új: 2012-ben már sikerre vitt egy másik appot is, a Highlightot, melynek segítségével a júzerek megoszthatták egymással a tartózkodási helyüket (2016-ban kapcsolták le.)

Hogy a Clubhouse valamiért nagyon működik, az rövid idő alatt világossá vált, az Andreessen Horowitz kockázatitőke-befektető 10 millió dollárt rakott bele, plusz 2 millióért vásárolt fel másoktól részvényeket. A Clubhouse értékét most nagyjából 100 millió dollárra becsülik. Az alkalmazásnak lendületet adtak a járvány miatti lezárások is: sokan úgy érezték, a személyes beszélgetések hangulatát jobban adták vissza az itteni csetszobák, mint más csevegőalkalmazások. A Hitlist nevű, repjegyfoglaló alkalmazás tervezője, Gillian Morris azt mondta a New York Times-nak, a Clubhouse-ba belépve olyan érzés fogta el, mintha egy kávézóban futna bele egy ismerősbe, akivel aztán elcsevegnek egy kicsit.

Az app, eltérően sok más alkalmazástól, az üres fecsegés és a parttalan viták helyszíne helyett a normális párbeszéd platformja lett. Viszonylag gyorsan meg is találták maguknak az aktivisták, és a közélet iránt érdeklődő felhasználók is. Szó esik itt börtönreformról, rendőri brutalitásról és aktuálpolitikai kérdésekről. Az FBI volt túsztárgyalója, Chriss Voss nemrégiben kérdezz-feleleket tartott a Clubhouse-on, a felhasználók között van MC Hammer, és felbukkant már valamelyik csetszobában Ashton Kutcher és Kevin Hart is. Leo Polovets befektető azt mondta, néha úgy érezte, mintha egy tech konferencián lenne. „Olyan, mint egy podcast a közönség részvételével”.

A Bloomberg szerzője is arról ír, hogy elsőre kissé megmagyarázhatatlannak tűnő lelkesedéssel fogadták a felhasználók az alig egy éves appot. Már több mint négymillióan töltötték le az alkalmazást, ebből közel egymillióan az elmúlt hónapban.

Ami viszont az egyik legérdekesebb hozadéka a hirtelen sikersztorinak, az az, hogy egy rövid ideig Kínában is használni tudták.

Az elmúlt évtizedekben a kínaiakat fokozatosan elzárták minden olyan internetes tartalomtól, amelyről a pekingi vezetés azt gondolta, veszélyezteti hatalmát. Blokkolták a Google-t, a Twittert, a YouTube-ot, és persze a Facebookot is. A Kínában élő kínaiak többsége már megszokta, hogy ezek helyett a helyi, a pekingi vezetés által kordában tartott platformokat használja. Viszont a Clubhouse megjelenésével a párbeszéd egy olyan formája indult meg, amilyenre nemigen volt lehetőség idáig.

A New York Times szerzője arról ír, a kínai felhasználók képesek voltak akár órákat várni arra, hogy szót kapjanak egy csetszobában. Nem véletlenül. A cenzúramentes környezetben végre eszmét cserélhetett a kínai anyaországban élő, sokszor agymosottnak bélyegzett júzer a progresszív hongkongival, a tajvanival, és a kormány intézkedéseivel részben egyetértő az azokat teljesen elutasítóval. Ez valóban nem szokványos egy kínai felhasználó számára.

Olyan őszinte beszélgetések zajlottak itt, melyek bármilyen más, Peking által engedélyezett platformon elképzelhetetlenek volna. Az egyik, a cenzúrát boncolgató csetszobában egy felhasználó arról beszélt, hogy azok a kínaiak, akik nem az anyaországban élnek, és a demokráciáról másként gondolkoznak - például a hongkongi tüntetők -, valódi emberek, és nem azok, akiknek a pekingi propaganda beállítja őket. Csak eddig nem nagyon volt olyan hely, ahol erről normálisan beszélgetni lehetett volna.

A New York Times újságírója szombaton gyakorlatilag az egész napját az appon töltötte, ahol csetszobából csetszobába vándorolt. Arról írt, az egyikben egy dokumentumfilmes beszélt a filmjéről, melyet fiatal bevándorlókról készített, akik különleges frizurájukkal és piercingekkel próbálnak ellenállni a konformizmus kultúrájának. Egy másikban feministák olvasták fel feminista szerzők műveit. Több mint 3 ezren csatlakoztak ahhoz a csetszobához, ahol Hu Hszidzsint (Hu Xijin), a kínai Kommunista Párt egyik leghírhedtebb propagandistáját parodizálták.

Szóba került az is, hogyan bánnak az etnikai kisebbségekkel az országban. Egy nő Kanszu (Gansu) tartományból arról beszélt, hogy náluk a muszlimokat bajkeverőknek állítják be. Szó esett arról is, hogyan nyomják el a muszlimokat Ninghszia-Huj Autonóm Területen (Ningxia), ahol még a mecsetet is megfosztották mohamedán jellegétől, és egy csupasz betontömbbé alakították át azt. Az appon végre megszólalhattak az ujgurok is, akik személyes történeteiket osztották meg az átélt diszkriminációról.

A Clubhouse-on szabadon lehetett kritizálni a kormányok tevékenységét is, nemcsak az anyaországét, hanem Hongkongét, Tajvanét, Japánét vagy akár az Egyesült Államokét is. Az ilyesmihez a kínaiak a hazájukban nincsenek hozzászokva.

Hétfőn aztán bekövetkezett, amire mindenki számított: a kínai cenzorok blokkolták az appot. Még a legnépszerűbb kínai közösségi oldalon, a Weibón is tiltották a Clubhouse-ra vonatkozó kereséseket. Azt, hogy hány kínai használta az appot, nem lehet tudni. Androidon nem futott, így akik ilyen készüléket használtak - és a legtöbben Kínában ilyet használnak -, eleve hátrányból indultak. Az érdeklődés viszont akkora volt, hogy gyorsan kisebb feketepiac épült köré, és elkezdték pénzért árulni a meghívókat. Az ár elérhette akár az 50 dollárt is.

A kínai propagandalapok arról írnak, a Clubhouse nem az a hely volt, ahol végre szabadon lehetett beszélni, hanem egy szűk elit egyoldalú beszélgetése, ahol csak egymás véleményét visszhangozták a Peking-ellenes felhasználók. De egy ujgur nő, Vinira Abdgheni, akinek internálták a rokonait, nem ért egyet. A ma már Tokióban élő nő a New York Times-nak telefonon azt mondta, sok csatornán próbálta már kiadni magából a frusztrációit. Most úgy volt vele, hogy amíg lehetősége van megszólalni, jobb, ha meg is teszi, mert valójában sosem akart csendben maradni.