23 éven át a klímaváltozás, most a koronavírus teheti tönkre a fríz nemzeti korcsolyaünnepet

Több 444 videó?
Szeretném

Hiába vannak napok óta nagyon kemény fagyok Északnyugat-Hollandiában, idén azért nem lehet megrendezni az Elfstedentochtot, a világ legnagyobb maratoni korcsolyaversenyét, mert lehetetlen lenne betartatni rajta a holland járványügyi korlátozásokat.

Nem az Elfstedentocht az egyetlen sportesemény, amit a pandémia elsöpört az utóbbi egy évben, de talán ennek az elmaradása a legfájdalmasabb. Elsősorban azért, mert bár az Elfstedentocht valóban sportesemény is, az valójában egy komplett nép identitásának ünnepe, egy fokozatosan eltűnőben lévő életforma vidám, szép és méltóságteljes erődemonstrációja. 

Az utolsó Elfstedentocht 1997 január 4-én, Sloten városkábanFotó: COR MULDER/AFP

Frízföldön a korcsolya nem szimpla sport vagy szórakozási forma. Aki találkozott Pieter Bruegel olyan 16. századi képeivel, mint a Téli táj korcsolyázókkal és madárcsapdával vagy a még híresebb Vadászok a hóban, az tudhatja, hogy Németalföldön a jég, az élet a jégen a mindennapok része volt. Breugel képein korcsolyázók, sőt, curlingezők is vannak

de Frízföldön a jeget nem csak kikapcsolódásra, hanem közlekedésre is használták.

Akárcsak Hollandia jelentős része, a helyenként a tengerszint alatt fekvő Frízföldet is ember építette csatornák szabdalják keresztül-kasul. A melegebb hónapokban ezeken hajók, uszályok közlekednek, amikor viszont befagytak, egyfajta jeges autópályaként kötötték össze az itteni településeket, amelyek közt a leggyorsabban a csatornákon csúszva lehetett közlekedni.

Bruegel korának hagyományait folytatva a hollandok máig szeretnek a jégen sportolni, a téli olimpiákon rendszeresen tarolnak a gyorskorcsolya-számokban. A rövidpályás változatban nem ők a legjobbak, de a hagyományos, hosszú, 400 méteres körpályán a holland férfiak és nők tudnak a leggyorsabban siklani, hosszú perceken át abba a furcsán természetellenes korcsolyázópozícióba merevedve, ami egyszerű halandók számára másodpercekre is lehetetlen lenne.

A sokszoros olimpiai bajnok holland gyorskorcsolyázók közt is felülreprezentáltak azok a frízek, akik a frízföldi csatornákon, a szinte minden városban megtalálható fedett és szabadtéri mesterséges pályákon kezdenek korcsolyázni, egészen kis gyerekként. A saját nyelvüket beszélő frízek közül egy kisebb csoport él az Északi-tenger német partvidékén is, de a legtöbben, 350 ezren a hollandiai Frízföldön laknak.

A hagyományosan mezőgazdaságból élő frízek nagyon büszkék identitásukra, és olyan népszokásaikra, mint a fierljeppen, a csatornák rúddal átugrása, és a korcsolya. Ebből a regionális büszkeségből született meg a 20. század elején az Elfstedentocht, a Tizenegy város túrája. 

Vannak feljegyzések arról, hogy korcsolyázók ezt a távot már korábban is végigcsúszták, de 1909 volt az első év, amikor fix szabályokkal, egy sportverseny keretein belül teljesítették.

A rajt és cél a holland Frízföld fővárosában, Leeuwardenben volt és van. az indulók egy 200 kilométeres, csatornákon, tavakon, folyókon vezető útvonalat teljesítenek, a másik tíz történelmi fríz város Sneek, IJlst, Sloten, Stavoren, Hindeloopen, Workum, Bolsward, Harlingen, Franeker és Dokkum érintésével.

A 20. század végén rendezett Elfstedentochtokon már több mint húszezer induló volt, ekkor már nem csak Frízföld, hanem egész Hollandia a versenyre figyelt, amely napján teljesen megállt az élet az országban. Az útvonal mentén több mint egymillióan nézték a korcsolyázókat, a hideg ellenére karneváli hangulatban, rezesbandákkal, étellel és itallal, különös tekintettel a kemény fagyban jól eső alkoholra. A tévében pedig még többen.

Készülődés a végül elmaradt 2012-es versenyreFotó: LEX VAN LIESHOUT/ANP via AFP

Az Elfstedentocht mindig napfelkelte előtt indul, amikor a maratoni futóversenyekhez hasonlóan először azt a néhány tucat versenyzőt indítják el, akiknek reális esélye van a győzelemre. Ők kevesebb, mint 7 óra alatt teljesíteni tudják a távot. A nem sokkal utánuk induló tömegtől csak annyi az elvárás, hogy aznap éjfél előtt érjenek vissza Leeuwardenbe.

Egyetlen dolog zavarhat be ebbe a fríz nemzeti ünnepbe: ha nincs elég jég. 

Az Elfstedentocht varázsa, népszerűsége minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy teljesen kiszámíthatatlan. A négyévente megrendezett olimpiáknak, világbajnokságoknak is a ritkasága emeli a rangját, az Elfstedentocht esetében azonban még arra sem lehet számítani, hogy egyáltalán megrendezhetik.

A versenyt szervező bizottság egész évben az eget kémleli, ha pedig a csatornák elkezdenek befagyni, a jeget méricskélik. Az Elfstedentocht megrendezéséhez az kell, hogy az útvonalon mindenhol legalább 15 centis legyen a jégtakaró, hogy elbírja a korcsolyázók tízezreit. Ha elkezd kialakulni a jég, fríz önkéntesek ezrei igyekeznek segíteni annak vastagodásában, például a jeget túlságosan melegítő hórétég lekotrásával. Ha a bizottság úgy dönt, hogy el lehet indítani a versenyt, 48 órán belül el is rajtolnak, mielőtt esetleg olvadni kezdene.

Az indulók mind az az Elfstedentocht-klub tagjai közül kerülnek ki, itt a tagfelvételhez ma már komoly várólista van. Egy gond van csak: lehet, hogy a semmire várnak. A versenyt ugyanis 1997 óta nem lehetett megtartani, mert egyszer sem volt elég vastag a jég. Az Elfstedentocht első ötven évében 11-szer volt verseny, azóta mindössze négyszer: 1963-ban, 85-ben, 86-ban és 97-ben. 

Az azóta eltelt 24 év a leghosszabb szünet, és van, aki szerint már soha többé nem is lesz Elfstedentocht.

A Washington Post egy 2019-es cikkben tudományos alapokra helyezte a kilátásokat, és a megszólaltatott szakértők sem voltak optimisták. Az elmúlt száz évben Hollandiában 3,5 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet. A 15 centi jéghez nagyjából két hét fagyra van szükség, ennek a valószínűsége a 20. század eleji telejen egy az öthöz volt, 2019-ben viszont már csak egy a tizenkettőhöz, tehát egy adott évben mindössze 8 százalék esély volt az Elfstedentocht megrendezésére. A lehetőségek a globális felmelegedéssel együtt évről évre romlanak, 2019-ben a hollandok úgy számoltak, hogy 2050-ig már csak egy vagy két lehetőség lesz a verseny megtartására, és utána sokáig egy sem.

Ilyen kilátásokkal az 1997 óta tartó hosszú szünetben a fagy legkisebb jelére azonnal egész Hollandia számolgatni kezdte, hogy van-e esély az Elfstedentochtra. Hosszú várakozás után 2012 januárjának végén nagyon komoly fagyok voltak Frízföldön, február elején pedig, amikor a meteorológusok azt jósolták, hogy meglehet a kellő vastagságú jég, már egész Hollandia a korcsolyáját élezte. Az Elfstedentochtot szervező bizottság és a jeget karbantartó önkéntesek is lázasan dolgoztak, végül azonban a pálya déli részén nem lett elég vastag a jég, és a verseny ismét nem indulhatott el.

Azóta egyetlen egyszer sem volt komoly esély az Elfstedentochtra. 2021 január elején azonban hirtelen felbukkant a remény. A hidegbetörés, ami most már Magyarországra is elhozta a kemény mínuszokat, a 2012-eshez hasonló időjárási viszonyokat ígért Frízföld egész területére. Hollandiát fokozatosan maga alá gyűrte az Elfstedentocht-láz, minden újság ezzel kezdett foglalkozni, és egymás után jelentek meg a következő napok-hetek időjárási viszonyait, várható jégvastagságát modellező elemzések. 

Arra senki sem mert megesküdni, hogy lehet majd versenyt tartani, de abban minden szakértő egyetértett, hogy tényleg reális esély van rá.

A felfokozott várakozás nyilván annak is volt köszönhető, hogy az utóbbi 12 hónapban, akárcsak a világ maradékának, a hollandoknak sem volt sok lehetősége szórakozni, sportolni és ünnepelni, különösen nem nagy tömegben. Erről gondoskodott az a koronavírus, amely miatt ma is olyan járványügyi szabályozás van életben Hollandiában, ami lehetetlenné teszi egy olyan verseny lebonyolítását, amin tízezrek lihegnek egymás nyakába, és milliók drukkolnak és ünnepelnek az útvonal mentén.

Az Elfstedentochtnak emléket állító híd egy Leeuwarden melletti csatornánFotó: LEX VAN LIESHOUT/ANP via AFP

Azonban amint megcsillant az Elfstedentocht megtartásának esélye, azonnal megindult a vita arról is, hogy nem lehetne-e kivételt tenni egy olyan verseny kedvéért, amire 24 éve várnak a frízek és a hollandok, és aminek megrendezésére talán ez az utolsó lehetőség. Hollandiában márciusban parlamenti választások lesznek, és a politikatörténetben minden bizonnyal először a kampány egyik témája egy hosszútávú korcsolyaverseny lett.

A vezető holland politikusok többsége, pártállástól függetlenül amellett volt, hogy valamilyen formában meg kellene tartani a versenyt

Ha kell akkor nézők nélkül, és az is felmerült, hogy csak a néhány tucat főből álló elitmezőnyt indítsák el. Mark Rutte miniszterelnök, akinek végső soron a kezében van a döntés, azonban kitartott amellett, hogy a járvány miatt nem lehet Elfstedentocht. Rutte szerint korcsolyázni szabad a befagyott csatornákon, csak mindenki tartsa be a járványügyi szabályokat, és igyekezzen vigyázni a testi épségére, hogy a már így is túlhajszolt egészségügynek ne legyen még több dolga.

Egy hírportál közvéleménykutatása szerint maguk a hollandok inkább azon az állásponton vannak, hogy nem kellene megtartani a versenyt. De ennél is érdekesebb, és persze fontosabb, amit Wiebe Wieling, az Elfstedentochtot szervező bizottság vezetője mondott, aki a végső szót mondhatja ki a verseny megtartásáról. Wieling szerint is lehetetlen a hagyományos versenyt megtartani, és annak sem látja értelmét, hogy csak az elitmezpnyt indítsák el:

„Az Elfstedentocht azért nagy dolog, mert a győztes boldogsága összekapcsolódik 25 000 ember szenvedésével.”

Wieling álláspontja világos: ez elsősorban a frízek jeges ünnepe, aminek csak kis, de messze nem legfontosabb része, hogy ki tud a leggyorsabban 200 kilométert korcsolyázni Leeuwardentől Leeuwardenig. Bár a hivatalos versenyt nem rendezték meg, 2012-ben is voltak a 200 kilométert egyénileg teljesítő korcsolyázók, ami szép sportteljesítmény, csak ez nem az Elfstedentocht.

Továbbra sem egyértelmű, hogy 2021-ben elég vastag lesz-e a jég, és 24 év után a fríz nemzeti korcsolyaünnepet a koronavírus akadályozza meg, vagy csak a szokásos klímaváltozás. Mivel a szervezők előre lemondtak a versenyről, és az önkéntesek nem fognak mindent megtenni a csatornákon a jég vastagodásáért, valószínűleg nem is fog ez egyértelműen eldőlni akkor sem, ha elég sokáig lesz hozzá kellően hideg.

Wiebe Wieling lehet a második olyan főszervező, akinek egyetlen Elfstedentochtot sem sikerül megrendeznie. A globális felmelegedés ellene dolgozik, de benne van egy kis optimizmus:

„Az Elfstedentocht története azt mutatja, hogy a hideg telek mindig egymás után jönnek. Ki tudja, talán jövőre összejön.”

(Az 1985-ös Elfstedentochtról van egy kiváló, félórás, angol nyelvű dokumentumfilm)