Már 50 000 dollár fölött járt a Bitcoin árfolyama

gazdaság
2021 február 16., 16:49

Történetében először 50 000 dollár fölött járt kedden a Bitcoin árfolyama. A világ legfontosabb és legismertebb kriptovalutájának értéke egészen 50 602 dollárig emelkedett kedden, ezután megint 50 000 dollár alá esett.

A Bitcoin értéke 2021-ben eddig 70 százalékkal nőtt, vasárnap járt először 49 000 dollár fölött a kriptopénz árfolyama. A Reuters szerint ez az emelkedést azt jelzi, hogy lassan a mainstream befektetők is megbíznak annyira a Bitcoinban, hogy beszálljanak.

A legfontosabb ilyen befektető az Elon Musk vezette Tesla, amely 1,5 milliárd dollár értekben vásárolt Bitcoint.Az autógyártó azt is bejelentette, hogy a jövőben Bitcointban is meg lehet majd venni a méregdrága elektromos autóit. A Tesla befektetése 44 ezer dollár köré emelte a kriptopénz árfolyamát, amely azóta is megállíthatatlanul emelkedik.

A Reutersnek nyilatkozó befektetési elemzők szerint viszont ez a növekedés már egy piaci buborékra kezd emlékeztetni, akkorára, amekkorát már rég nem láttak a piacon.