12 év után emeltek vádat egy emberölés gyanúsítottja ellen

Több 444 videó?
Szeretném

Bő tizenkét évvel a történtek után vádat emeltek egy 2009-es emberölés gyanúsítottjával szemben. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott férfi 2009. január 1-én, ittas állapotban bántalmazott egy idős nőt, aki emiatt életét vesztette.

A vádlott a sértett egyik unokájának barátja volt, gyakran italoztak együtt a sértett házában. A gyilkosság napján is a sértett unokájához érkezett, de az nem volt otthon. A sértett itallal kínálta a vádlottat, majd távozásra szólította. Erre a sértett meglökte az idős nőt, aki a földre esett. Ekkor nagy erővel megragadta a nyakát, megtaposta, rátérdelt a mellkasára, majd magára hagyta. Az asszony holttestét több nap múlva találták meg.

Bár a tettes felkutatása érdekében a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egymillió forintos nyomraveztői díjat is kitűzött, áttörést bő tíz évvel az emberölés után a DNS-vizsgálatok hoztak, ezek alapján sikerült azonosítani az akkor amúgy rablás miatt börtönbüntetését töltő vádlottat.

A férfi kihallgatásán kezdetben tagadott, később azonban beismerte tettét. A jelenleg is börtönben levő piliscsévi férfi ellen most emberölés miatt emelnek vádat.