Őrizetbe vettek egy budapesti orvost, mert koronavírus-gyógyszerekkel üzletelt

Több 444 videó?
Szeretném

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség fertőzés kórházi kezelésére szánt gyógyszerek kereskedelmével gyanúsítja azt a budapesti orvost, aki a kórházi készletből lopott, hogy továbbértékesítse, írja az MTI. A csütörtöki összehangolt akció során tizenegy helyszínen tartottak házkutatást, amik során gyógyszereket, készpénzt és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, illetve két embert őrizetbe vettek - köztük az orvost -, többet pedig előállítottak, kihallgatásuk folyamatban van. Az ügyészség tájékoztatása szerint az ügy a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult. A budapesti kórházban dolgozó orvosnak, munkaköréből adódóan hozzáférése volt a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyeket kizárólag az intézményben, szoros orvosi felügyelet mellett adhatnak a betegeknek. A gyanú szerint 

az orvos - egy korábbi páciensének közreműködésével - a koronavírus okozta betegségben szenvedőknek szánt gyógyszereket rendszeres haszonszerzésre  értékesítette.