Eljárást indít a civiltörvény miatt Magyarország ellen az Európai Bizottság

politika
2021 február 18., 10:38

Megindítja az Európai Bizottság Magyarország kormányával szemben a kötelezettségszegési eljárást a civiltörvény ügyében, mert bár ez ügyben egyszer elítélték, azóta se tett eleget az uniós bíróság vonatkozó ítéletének, jelentette az Eurológus. Szerda este a Reuters még feltételes módban számolt be az eljárás megindításáról, a brit hírügynökség úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság jogi lépések bejelentésére készül.

Az Eurológus "biztos forrásból" úgy értesült, hogy a kérdés már el is dőlt, a Bizottság döntése alapján megindítják az újabb eljárást. Vagyis hamarosan felszólító levelet küldhetnek a magyar kormánynak arról, hogy hajtsa végre az uniós bíróság ítéletét. A kormánynak ezután két hónapja van válaszadásra.

Az Európai Bíróság 2020. június 18-i ítéletében állapította meg, hogy a civiltörvény, mely arra kötelezi a külföldről is támogatást kapó nemkormányzati szervezeteket, hogy kötelezően hozzák nyilvánosságra e támogatás tényét, megsérti a tőke szabad mozágáról szóló európai szabályokat és a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető jogokat, illetve az egyesülési szabadság elvét is. Ez alapján arra következtettek, hogy a magyar szabályozás veszélyezteti a civil társadalom független szereplőként betöltött szerepét.

A kormány ennek ellenére nemhogy nem módosította a törvényt, de továbbra is alkalmazza azt. Példaként a Bizottság az Emberség Erejével Alapítvány esetét hozta fel, aminek azért utasították el egy pályázatát tavaly szeptemberben, vagyis már azután, hogy az uniós bíróság kimondta a törvény jogellenességét, mert nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősül-e.