Megszámolták, több mint 16 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

Több 444 videó?
Szeretném
Erdei fülesbagolyFotó: Orban Zoltan / MME

Mi magunk is remek időtöltésként ajánlottuk január végén a Magyar Madártani Egyesület akcióját, az erdei fülesbaglyok telelőhelyeinek felmérését, mivel a friss levegőn töltött idő még járványidőszakban is rendkívül jót tesz az egészségnek.

Egy hónapra rá az MME már a felmérés eredményeiről is beszámolhatott. A legfrissebb összesítés alapján mintegy 670 magyarországi településen 911 helyszínen 16445 erdei fülesbaglyot számláltak össze.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálata, három óvoda és két iskola, összesen több mint ötszáz ember vett részt. Ebben az évben 149 olyan településről is érkeztek információk, ahonnan az előző évben nem, ezek közül 88-ban találtak fülesbaglyot.

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idén az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma. Kiderült, hogy a Magyarországon tartózkodó több mint 16 ezer füles bagoly legalább 4 millió - mezőgazdasági kárt is okozó - rágcsálót pusztított el a 2020/2021-es telelési időszakban. Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát. (Via MTI)