Karddal, lapátnyéllel, téglákkal, vízmértékkel támadtak egymásra a haragosok Borsodban

bűnügy
2021 február 23., 07:51

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és garázdaság bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlottak 2019 szilveszterén, Ózdon, egy családi házban, vendégségben voltak óévbúcsúztatón. Éjszaka két részeg vádlott átment a szomszédos házba, ahol a családtagokkal agresszív fellépésük miatt összevesztek. Az egyik vádlott megfejelte a családfőt, dulakodni kezdtek, de a háziak felülkerekedtek, kituszkolták őket a lakásból, viszont a verekedést kezdeményező vádlott azzal a kijelentéssel távozott, hogy elmegy egy kardért és leszurkál, megöl mindenkit.

Öt-tíz perc múlva mind a négy vádlott megjelent ugyanennél a háznál. A korábban megöléssel fenyegetőző vádlott egy 70 cm hosszúságú kardot tartott magánál, míg egyik vádlott-társánál lapátnyél volt, a másik két vádlott pedig téglákat és köveket vettek magukhoz. Mindannyian rátámadtak az ingatlanban tartózkodó családra.

A kardot használó vádlott üvöltözve csapkodott és vagdalkozott, bejutott a lakásba, közben az ajtó üvegezett részét betörte. A bentiek védekezésül vasvillát, lapátot fogtak, míg a családfő a karddal támadóval szemben egy fém vízmértékkel védekezett elhárítva a csapásokat, de közben a kezén többször megsérült.

A támadókat sikerült kiszorítani a házból, de a kardot használó vádlott az udvaron újból rátámadt a családfőre, míg vádlott-társai köveket, téglákat és kéziszerszámokat dobáltak a család irányába. A családját védő férfi éppen egy féltégla elől elhajolt, amikor a vádlott karddal lesújtott a fejére, „megöllek!” felkiáltással.

A sértett az arcán mély, vágott sebbel járó sérülést szenvedett el, a halálos kimenetel elmaradása csak a szerencsének köszönhető.

Időközben a másik vádlott egy családtagot lapátnyéllel próbált megütni, aki viszont vasvillával védekezett, de az ütések közül egy a halánték tájékát elérte. Ezután még a vádlott egy féltéglát is a férfi felé dobott, amely a feje hátsó részénél eltalálta, ettől megszédült, az épület falának esett, 8 napon túl gyógyuló közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el.

A vádlottakal a helyszínre kísérő két másik vádlott ugyan nem ment be a sértettek udvarára, de a teljes eseménysor ideje alatt folyamatosan kövekkel, téglákkal és szerszámokkal dobálták a sértetteket, valamint a családi házat, ablakait betörték, és egy autót is megrongáltak.

Az ügyészség a vádlottak közül a karddal támadó büntetett előéletű, valamint a lapátnyéllel támadó, szintén büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, míg a támadásban részt vevő két másik büntetlen előéletű vádlottal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.