Malála Júszafzai leszerződött az Apple-lel, hogy nőkről és gyerekekről szóló műsorokat készítsenek

március 9., kedd 12:38

Minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasa, Malála Júszafzai több évre szóló szerződést kötött az Apple TV+-szal. Ennek keretében nőkről és gyerekekről szóló drámák és dokumentumfilmek producere lesz, de gyerekműsorokat is terveznek. Az együttműködéstől a cég azt reméli, hogy ki tudják aknázni Malála azon képességét, hogy világszerte inspirálja az embereket.

Malála Júszafzai pakisztáni aktivista Fotó: AFP PHOTO / NTB SACANPIX / VEGARD WIVESTAD GROTT

„Hálás vagyok a lehetőségért, hogy nőket, fiatalokat, írókat és művészeket támogathatok abban, hogy bemutassák a világot úgy, ahogy ők látják” - mondta az együttműködésről a pakisztáni születésű aktivista.

„Hiszek a történetek erejében, abban, hogy képesek összehozni a családokat, barátságok köttetnek általuk, mozgalmakat indítanak el és arra inspirálják a gyerekeket, hogy merjenek álmodni” - tette hozzá.

Júszafzai 2012-ben lett ismert, amikor 15 éves korában rálőtt egy tálib merénylő, mivel a lányok oktatásáért kampányolt. 2014-ben kapta meg a Nobel-díjat, az Apple 2015-ben dokumentumfilmet is forgatott a történetéről. (AlJazeera)