A gyerekek körében is gyorsan terjed a vírus Németországban

járvány
2021 március 12., 12:33

Ezt Lothar Wieler, a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője jelentette be pénteken. Beszámolója szerint február vége óta erősen növekedik a fertőzésgyakoriság az 5-15 éves korosztályban és az 5 éven aluliak körében is. Az óvodákban már több járványkitörést regisztrálnak, mint a második hullám tetőzése idején, tavaly karácsony előtt. Egyre gyakoribb a fertőződés a 60 éven aluliaknál is, valószínűleg a brit variáns miatt, de egyértelmű tudományos bizonyíték még nincs az összefüggésre.

Néhány tartományban ismét emelkedik az intenzív kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma, és az összes adat azt mutatja, hogy Németország egy újabb fertőzéshullám elejénél tart. „Ezt a harmadik hullámot közösen minél inkább ki kell lapítanunk” - mondta az RKI vezetője, aki szerint nagyszerű eredmény, hogy sikerült jelentősen csökkenteni a napi új halálesetek és az intenzív ellátásra szoruló fertőzöttek számát. Hozzátette, hogy a járványügyi szabályok betartásával nagyon sok ember életét sikerült megmenteni.

Elmondta, hogy az oltási kampány beindulása révén már „látszik a célvonal”, de „egy világjárvány olyan, mint a maratonfutás, amelynek köztudottan az utolsó harmada a legnehezebb”.

Az intézet pénteki adatai szerint Németországban az utóbbi 24 órában 12 834 megbetegedést regisztráltak, ez 21 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 10 580-hoz képest. Ezzel együtt eddig összesen 2 545 781 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust. Ugyanakkor a koronavírussal kapcsolatos halálesetek egy nap alatt regisztrált száma 252-re csökkent az egy héttel korábbi 264-ről. Eddig összesen 73 062 halálos áldozata volt a járványnak Németországban. (MTI)