Azt ellenőrizte a NAV, hogy miért nem használják a pénztárgépet a járvány miatt zárva tartó szálláshelyen

járvány
2021 március 12., 10:33

November 9-én a koronavírus-járvány miatt bezárták az összes szálláshelyet, azóta nem volt vendég a Zala megyei Nován található Csicsergő Szabadidőközpontban sem, ahova a NAV múlt szerdán ment ki ellenőrizni, hogy miért nem használják hónapok óta a pénztárgépet.

A Telex azt írja, a hely tulajdonosa épp a kertben dolgozott múlt szerdán, amikor becsengettek a NAV ellenőrei, négyen érkeztek, előzetes bejelentés nélkül. „Azt mondták, hogy azért ellenőriznek, mert hónapok óta nem használjuk a pénztárgépet” – mondta Ruzsics Milán, aki szerint az ellenőrök korrektek és együttműködőek voltak, nem találtak szabálytalanságot, a jegyzőkönyvbe pedig leírták, hogy „a pénztárgép üzemen kívül van, mert az egység pandémiás helyzet miatt zárva tart”.

Ruzsics a Telexnek azt mondta, azért volt „bosszantó” az ellenőrzés, mert „hónapok óta szinte semmilyen támogatást nem kaptak az államtól”, szerinte „a hatóságok csak vegzálják az embert”, miközben egy csomó díjat így is fizetniük kell. Hozzátette, hogy a novemberi zárás után tizenöt alkalmazottból tizenegyet kénytelenek voltak elbocsátani, ők már álláskeresési járadékot se kapnak.